Dánia lesz az első?

Kattints ide, ha anyagi támogatásoddal szeretnéd segíteni a munkánkat.
KÖSZÖNJÜK SZÉPEN!

Még ebben a hónapban bevezeti a koronavírus-útlevelet.

Dánia február végéig bevezeti a koronavírus-útlevelet, ami annyit fog mutatni, hogy a dokumentum birtokosa megkapta a védőoltást vagy nem. Még nem egy teljes, digitális útlevél bevezetéséről van szó, annak kialakításához további 2-3 hónapra van szükség - mondta Morten Bodskovot, Dánia pénzügyminisztere.

Az útlevél  valójában egy telefonos applikáció, amivel a beoltottak igazolni tudják azt, hogy már megkapták az új típusú koronavírus elleni vakcinát. 

A dán kormány reméli a normális élethez való fokozatos visszatérést. Az útlevéllel ugyanis lehetővé tennék az üzleti célú utazásokat, valamint a sportesemények, koncertek és egyéb beltéri események látogatását. 

"Mi lehetünk a világon az elsők között, akiknek megvan és megmutathatjuk a világ többi részének."

- mondta a pénzügyminiszter. Hangsúlyozta, hogy más követelményeket, például a távolságtartási szabályokat vagy a maszk viselését a digitális útlevelek nem fogják megszüntetni.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) legutóbb januárban jelentette be, hogy "egyelőre ellenzi az oltási útlevelek bevezetését", mert az oltások hatékonyságával kapcsolatban "még sok ismeretlen van.".

A dán kormány nem adott még részletes tájékoztatást az útlevél működéséről, annyit viszont tudatott, hogy az üzleti és kulturális szervezetekkel egyeztetve, az Európai Unió igényeivel összhangban dolgozzák ki. 

Kattints ide, ha anyagi támogatásoddal szeretnéd segíteni a munkánkat.
KÖSZÖNJÜK SZÉPEN!

Szólj hozzá