A francia elnök tanácsadója megjósolta az elkerülhetetlen népességcsökkentést

Jacques Attali, aki akkor François Mitterrand tanácsadója volt: ezt nyilatkozta 1981-ben a népességcsökkentésről. (A szövegen nem változtattunk, pedig erkölcsi alapelveinkkel teljesen ellentétes.)  
" A jövőben a népesség csökkentésének módját kell keresni. Kezdjük az öregekkel, mert amint meghaladják a 60-65 évet többet fogyasztanak, mint amennyit termelnek, és ez sokba kerül a társadalomnak.
Aztán a gyengék, aztán a haszontalanok, akiknek semmi haszna a társadalom számára, mert mindig több lesz belőlük, és végül a hülyék. Az eutanáziának ezeket a csoportokat kell megcéloznia, az eutanáziának minden esetben a jövőbeni társadalmaink alapvető eszközének kell lennie. Természetesen nem fogunk tudni embereket kivégezni vagy táborokat építeni. Megszabadulunk tőlük ha elhitetjük velük, hogy ez a saját javukra szolgál.

A túlnépesedés haszontalan és gazdaságilag túl költséges. Társadalmi szempontból is sokkal jobb, ha az emberi "gép" hirtelen leáll, mint amikor fokozatosan romlik.

Emberek millióit sem tudjuk tesztelni intelligenciájukra, de találunk vagy előidézünk valamit, egy bizonyos embereket megcélzó járványt, valódi gazdasági válságot vagy sem, vírust, amely az öregeket sújtja vagy a túlsúlyos embereket, a gyengéket. Megadják magukat a félelemnek és a hülyék hinni fognak benne és engedik magukat kezelni. Meggyőzzük őket arról, hogy a kezelés megvan és ez a kezelés jelent megoldást.
Az idióták kiválasztása ezután gondoskodik magáról: maguk mennek a vágásra.

Forrás: Az élet jövője - Jacques Attali, 1981 - Interjúk Michel Salomonnal, Les Visages de l'avenir gyűjtemény, éditions Seghers. ...
Jacques Attali: Az „eutanázia”, mint „a társadalmak jövőjének egyik legfontosabb eszköze” - Fórum Natural Law and Humanista

J. Attali: 1943-as születésű algíri születésű francia állampolgárságú bankár, író, mérnök, közgazdász, politikus. 
François Mitterrand köztársasági elnök volt különleges tanácsadója tíz éven át.
Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank volt elnöke.
Négy nemzetközi intézmény alapítója: az Action contre la Faim, az Eureka, a BERD és a Positive Planet. 67 könyv szerzője, és több mint 1000 vezércikket tett közzé az Express magazinban. Írásai egy része szinte jóslatoknak tűnhetnek. Több beigazolódott közülük.

A 2012-ben megjelent Ki kormányozza holnap a világot? című könyve magyarul is olvasható.


Szólj hozzá