MAGYARORSZÁG: Több covidos van kórházban, mint tavaly ilyenkor, amikor még oltás sem volt

Kattints ide, ha anyagi támogatásoddal szeretnéd segíteni a munkánkat.
KÖSZÖNJÜK SZÉPEN!

Különös adatok jelentek meg a hivatalos kormányzati Covid-statisztikákban, melyet egyelőre senki sem tudott megmagyarázni – olvashatjuk a Népszava cikkében. Az utóbbi napokban ugyanis nem egyszer lehet példát látni arra, hogy többen vagy közel annyian voltak kórházban és lélegeztetőgépen a koronavírus miatt, mint a tavalyi év ugyanezen időszakában. 

Akkor a második, most pedig a negyedik hullám vette kezdetét, mégis többen voltak kórházban az utóbbi napok statisztikái szerint, mint tavaly ilyenkor, amikor még senki sem kapott vakcinát. 
A Népszava megkereste az illetékes szakminisztériumot, a Nemzeti Népegészségügyi Központot (NNK) és az operatív törzset, akik válaszukban egyöntetűen az oltás fontosságára hívták fel a figyelmet, ám az adatok magyarázatára egyik sem tért ki. 

Egy név nélkül nyilatkozó szakember viszont arról beszélt a lapnak: tény, hogy az elmúlt héten gyorsabban nőtt a kórházban kezeltek és a lélegeztettek száma, mint az esetszám, holott ennek pont fordítva kellene lennie, a jelenség pedig merőben szokatlan, és egyelőre magyarázat sincs nagyon rá. 

Véleménye szerint a pontos megállapításhoz egy heti adatnál többre volna szükség, ráadásul az új esetek számának észlelésében lehet a hiba: például az, hogy nem ott tesztelnek, ahol a leginkább terjed a járvány, mert kevés az oltatlan ember, hanem ott, ahol magas az oltottak aránya. 

(A hiba nem Önben van, ha ez utóbbi mondatot többszöri olvasásra sem sikerült értelmezni.)

Kattints ide, ha anyagi támogatásoddal szeretnéd segíteni a munkánkat.
KÖSZÖNJÜK SZÉPEN!

Szólj hozzá