Ez az egyik legszomorúbb videó, ami a koronavírus kapcsán megjelent

Egy idősotthonban dolgozó őszinte véleménye.

Gondoljuk végig: Milyen lehet most egy idősotthonban élni? És mit éreznek azok, akiknek szerette egy idősotthonban él?

Sokan láthatták az interneten azt az olasz "ölelkező-szobát", ami Centro Servizi alla Persona Domenico Sartora idősotthon alakított ki a koronavírus-mentes kapcsolattartásának biztosítására.

Íme a videó, ami bemutatja, hogyan kell elképzelni a steril találkozást:

A film kapcsán egy vidéki idősotthonban dolgozó nővér osztotta meg velünk a gondolatait, amit név nélkül teszünk közzé. Neki ugyanis tilos erről a témáról beszélni.

"Tavasszal egyetlen betegünk sem lett pozitív, igaz szinte hermetikusan el voltak zárva mindentől. Egyetlen látogató sem jöhetett be. Mi is bent éltünk velük. Vagyis hetekre beköltöztünk, hogy minél kisebb legyen a vírus behurcolásának veszélye.

Ahogy múltak a hetek, hónapok egyre nehezebb lett. A gondozottjaink jó része egyszerűen nem érti, miért nem jönnek őt látogatni? Egyszer, kétszer háromszor még elmondod, de a következő órára már elfelejtik. És kezdődik elölről... Az időskori demencia velejárója ez is. Sajnos. Sokszor együtt sírunk a lakóval, mert átérezzük a fájdalmukat, hisz tényleg hónapok óta nem láthatta a fiát, lányát, férjét. Tegnap egy 80 éves néni zokogva kérdezte: vajon legalább karácsonykor hazamehet? Nem tudtam neki mit mondani...

Ez itt élők nem használnak okostelefont, nem tudnak skypolni számítógépen. Vagyis tényleg el vannak zárva a külvilágtól. Tévét is alig néznek. A híreket meg kikapcsolják. Sokaknak gond a telefonálás is, mert nagyothallanak. Ha ott van mellette aki beszél azt megérti, mert szájról le tudja olvasni. De mobilon keresztül csak kiabálás van, ami kimeríti a hozzátartozót és sokszor a szobatársakat is.

Az intézmény kapui zárva vannak, az udvaron viszont szabad sétálni a lakóknak - bár azt tapasztalom, nincs hozzá kedvük. Teljesen bezárkóztak. Egyik nap egy 91 éves néni kiment sétálni - csodálkoztunk is. Aztán a nővérszoba ablakából vettem észre, hogy elindul a kerítés felé, és át akar mászni rajta... A szívem szakadt meg érte! Odaszaladtam hozzá, átöltetem - bár ez tilos - és együtt sírtunk. Mikor lesz ennek vége?

Van egy elkülönítő szobánk, ahová azok kerülnek be, akiknél gyanús tüneteket észlelünk. Oda mi is csak zsilipeéés után tudunk bemenni, teljes védőfelszerelésben. Az egyik betegünk úgy megijedt, amikor meglátott a "szkfanderemben", hogy egy nyugtató injekciót kellett neki beadni...

Sok lakóinkat veszítettük el az elmúlt hónapokban - a halál mindennapos jelenség egy idősotthonban. De szívszorító egy olyan idős ember élettelen testére feladni a ruhát, akitől senki nem búcsúzhatott el..."


Szólj hozzá