VESZÉLYHELYZET VÉGE: Lazítanak a szomszéd országok

ROMÁNIA

Mától megszűnik a kötelező kültéri maszkviselés, megszűnik a koronavírus-járvány miatt bevezetett éjszakai kijárási tilalom, az üzletek nyitva tartásának korlátozása.

AUSZTRIA:

Az éjszakai kijárási korlátozást május 19-től egész Ausztriában el­törlik, azonban a vendéglátóhelye­ken a záróra egységesen 22 óra lesz. Hétfőn minden osztrák diák iskolába mehet. Szigorú feltételek mellett ugyan, de kinyitnak a hónapok óta zárva tartó éttermek külső és belső terei, a hotelek, és látogathatók lesznek a kulturális és sportrendezvények is. Má­jus 19-e az újrakezdés dátuma. A nyitás a zöld útlevélhez kötődik, amivel a beoltottak, a gyógyultak és a negatív teszttel rendelkezők mehetnek éttermekbe, hotelekbe, kulturális és sportrendezvényekre. Továbbra is érvényben marad a távolságtartás és az FFP2-es típusú maszkok zárt terekben elrendelt kötelező viselése.

SZLOVÁKIA

Pénteken a szlovák kormány úgy döntött, hogy azonnali hatállyal megszünteti a járvány miatti veszélyhelyzetet. Ez azt jelenti, hogy vége a gyülekezési tilalomnak is. Létszámkorláttal ugyan, de engedélyezik a tömegrendezvényeket is. A járványhelyzetet járásonként minősítik, és csak a fertőzöttebbekben lesznek korlátozások, tehát nem terjednek ki az intézkedések az egész országra.


Szólj hozzá