Tényleg ez van a tisztának gondolt ivóvízben?

Kattints ide, ha anyagi támogatásoddal szeretnéd segíteni a munkánkat.
KÖSZÖNJÜK SZÉPEN!

A koronavírus mellett erre is figyelhetnénk!

A Duna fővárosi szakaszán 52 féle gyógyszerhatóanyag jelenlétét lehet kimutatni a folyó vizéből - állítja egy nemrég nyilvánosságra hozott tanulmány.

A Dunában talált gyógyszertípusok közül 32 az ivóvízbe is bekerül. Az adatokat magyar kutatóknak köszönhetjük, akik megállapították, hogy a legnagyobb arányban a helyi érzéstelenítő lidokain, ez epilepszia kezelésére használt lamotrogin és karbamazepin, illetve egy szintetikus ópiátszármazék, a tramadol kerül át a folyó vizéből a csapvízbe.

Két nagy vízmű mintegy  2 millió embert lát el parti szűrésű ivóvízzel Budapesten és környékén. Ez azt jelenti, hogy a régióban az ivóvíz mennyiségének nagyjából a kilencven százaléka a Dunából származik a folyó közelébe telepített csápos kutakon keresztül. A víz természetes szűrését pleisztocén-kori kavics és homokréteg végzi. Magyar kutatók megvizsgálták, hogy ez a természetes szűrőrendszer mennyire hatékony azokkal a kémiailag aktív gyógyszerhatóanyagokkal szemben, amelyek az emberi anyagcsere, illetve a vécén lehúzott lejárt gyógyszerek révén kerülnek a folyó vizébe a tisztított vagy tisztítatlan szennyvízzel együtt.

Több éven át tartó kutatás eredményeit foglalták össze. Azt mérték, hogy az egyes hatóanyagok milyen gyakoriak, vagyis a levett minták hány százalékában jelennek meg, másrészt azt, hogy ezek milyen koncentrációban vannak jelen (nanogramm/liter), harmadrészt pedig azt vizsgálták meg, hogy a gyakoriság, illetve a koncentráció hogyan változik, miközben a folyó vize a természetes parti szűrőn át a vízkivételi kutakba jut.

A kutatók a dunai mintavételek során a keresett 111-ből összesen 52 féle hatóanyag nyomára bukkantak. Összességében 15 fajta gyógyszermaradványt találtak a minták legalább felében, és tíz vegyület fordult elő 80 százaléknál nagyobb gyakorisággal. Minden mintában azonosították a szív- és érrendszeri megbetegedések kezelésére használt bisoprololt (100 %-os gyakoriság, 3,80 ng/liter) és csaknem mindegyikben a metoprololt (98,1 %-os gyakoriság, 11,4 ng/liter). A magas vérnyomás kezelésére használt perindopril előfordulása is meghaladta a 90 %-ot ( 92,5 %-os gyakoriság, 5,16 ng/liter).

Találtak a Duna vizében különböző hormonokat is. Messze a legtöbb közülük a női fogamzásgátló tablettákban használatos ösztrogén. Jelenlétét a minták 42 százalékában mutatták ki, átlagosan 0,32 ng/liter koncentrációban. Egyáltalán nem találtak viszont antibiotikum-maradványokat, aminek nem az a magyarázata, hogy ilyenek ne lennének a Dunában, hanem az, hogy az a teszt, amit ebben a kutatásban használnak, nem alkalmas ezek kimutatására. Kifejezetten antibiotikumokra jövőre indul majd kutatási program. Kíváncsian várjuk az eredményeket. 

Kattints ide, ha anyagi támogatásoddal szeretnéd segíteni a munkánkat.
KÖSZÖNJÜK SZÉPEN!

Szólj hozzá