ÓVA INT A SZAKEMBER: Már a 60 év felettieknek sem javasolják az AstraZeneca covid vakcináját

Először mindenkinek jó volt, aztán a fiatalokra volt veszélyes, aztán a középkorúakra, most pedig már a 60 év felettieknek sem javasolják. De akkor kinek?

Már a 60 év felettieknek sem javasolják az AstraZeneca covid vakcináját… de akkor kinek is jó ez a szer? Ez lenne a hátterében az egyre több  angliai megbetegedésnek is? - teszi fel a kérdést az Informatia Libera újságírója.

Először kortól függetlenül mindenkinek ajánlották, aztán a fiatalokra volt veszélyes, aztán a középkorúakra, most meg kiderül, hogy a 60 év felettieknek sem javasolják. De akkor mégis, kinek jó?
Érdekes kapcsolódásnak tűnik, hogy a veszélyesnek mondott vakcinával átoltott Nagy Britanniában állítólag  megint sok a beteg. 

Marco Cavaleri, az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) COVID-19  törzsének vezető tisztségviselője szerint a 60 felettieket sem kellene már AstraZenecával oltani – írja a Reuters.

A szakértő arra reagálva nyilatkozott, hogy Olaszországban nemrég egy 18 éves tinédzser meghalt az oltás után, emiatt a kormányzat pénteken úgy döntött, hogy mostantól kezdve csak a 60 év felettieknek adják be az AstraZenecát. 

Az EMA úgy tartja, hogy járvány idején az AstraZenecával való oltás előnyei messze túlmutatnak az oltásból származó esetleges mellékhatások hátrányain, és az EMA-nál továbbra is biztonságos oltásként van nyilvántartva a gyártó vakcinája. Egyes országokban azonban a mellékhatások miatt csak az idősebb korosztályban használták tovább a vakcinát.

Több európai országhoz hasonlóan Olaszország márciusban hirtelen leállította az AstraZeneca oltásokat a nagyon ritka véralvadási problémákkal kapcsolatos aggodalmak miatt. A következő hónapban folytatta őket azzal az ajánlással, hogy a terméket "előnyösen" 60 évesnél idősebb emberek számára használják.

Az EMA COVID-19 törzsének vezetője, Marco Cavaleri egy olasz lapnak elmondta, hogy szerinte járvány idején fontos (volt) alkalmazni ezt az oltást, azonban ahogyan az esetszámok csökkennek, és az mRNS alapú vakcinák egyre jobban rendelkezésre állnak, úgy célszerű lehet ezen változtatni. A kérdésre, hogy ez azt jelenti-e, hogy szerinte hatvan év felett se oltsanak AstraZeneca vakcinával, azt válaszolta, hogy a hatvan év felettieknek sem javasolja ezt az oltóanyagot.

ELŐZMÉNY:

Az AstraZeneca vakcinája és a vérrögképződés közötti összefüggés gyanúja elsőként Ausztriában vetődött fel, amikor a beoltása után nem sokkal meghalt egy 49 éves ápolónő. Az osztrák hatóságok emiatt felfüggesztették az érintett vakcinaszállítmány használatát, vérrögképződésről és halálesetekről szóló hírek nyomán pedig európai országok sora döntött úgy, hogy leállítja az oltóanyag használatát. Németországban a 60 év alattiakat és a veszélyeztetett csoportokba tartozókat nem oltják AstraZenecával. Dániában és Norvégiában továbbra sem lehet használni az AstraZeneca vakcináját.

Magyarországon nincs korlátozás.


Szólj hozzá