"Február elején eltörtem a térdkalácsom. 36 hetes terhes voltam. Azt mondta a doki hogy meg kell műteni, bent tartanak. Ez volt este 8-kor. Azt mondták éjféltől nem lehet enni és inni sem, mert reggel velem kezdenek.

A reggelből délután lett. Délután már nagyon rosszul voltam. 5-kor közöltem a nővérrel hogy felhívom a betegjogi képviselőt, mert lehet hogy én nem vagyok veszélyben, de a kisbabám lehet hogy abban van, mivel már 17 órája nem ettem, nem ittam semmit.

Ekkor hirtelen szóltak hogy én következem.

A műtőben 2x omlottam össze. Borzalmas élmény volt!

Amikor kiment az érzéstelenítés iszonyatosan fájt a lábam, kértem hogy adjanak valami fájdalomcsillapítót, erre az a válasz jött, hogy nincs a kórház egész területén olyan gyógyszer, amit kismama kaphat. Ha reggel kinyit a gyógyszertár, akkor hozassak magamnak. Na nagy cirkusszal kaptam egy szem algopyrint. Másnap jöttem is haza.

2 héttel később mentem szülni. Orvosom nem volt mivel nem vállalhatott el senki. (Nekem legalábbis ezt mondta mindenki, bár volt olyan, akinek volt orvosa)

Harmadik császáromra készültem.

Kifogtam egy fiatal doktornőt, aki a műtőben szerencsésen belevágott a húgyhólyagomba. Ott senki sem mondott semmit mikor kérdeztem mi tart ilyen sokáig. 90 perc volt a műtét.

A kisfiamnak magzati korban derült ki hogy mindkét vesében tágulat van. Ezek hétről hétre nőttek is. Szülés másnapján kérdeztem a doktornőt, mi van a veséjével, nem is tudta miről beszélek. Nagy nehezen elvitték a fiamat uh-ra. Ott kiderült a jobb vesében van tágulat, de bal veséje nincs.

Pedig 5 orvos is vizsgált, és mindenki azt mondta minden rendben van, leszámítva a tágulatokat.

A lábam újra kellesz műteni, de azt csakis magánban fogom engedni. Ez Miskolc."