Kong az ürességtől a magyar-román határnál felállított oltópont

Kattints ide, ha anyagi támogatásoddal szeretnéd segíteni a munkánkat.
KÖSZÖNJÜK SZÉPEN!

„Koronavírus elleni oltóközpont nyílt a Bors–Ártánd határátkelőhely romániai oldalán – közölte kedden a Bihar Megyei Közegészségügyi Igazgatóság (DSP). Az oltóközpontot egy konténerben alakították ki, amelyet az országúti határátkelőhely Romániába tartó sávja mellett, a határtól mintegy ötven méterre helyeztek el. Az oltóközpont naponta reggel 8 és este 20 óra között tart nyitva, és a jelentkezőknek előjegyzés nélkül beadják a Johnson&Jonhson-vakcinát, amely egyetlen dózissal biztosít védettséget a koronavírus-fertőzés ellen. Az oltás ingyenes, az oltóközpont személyzetét a temesvári katonakórház biztosítja" - adja hírül az MTI.

Dorel Tirt, a Bihar Megyei Egészségügyi Igazgatóság szóvivője elmondta: az oltást az Európai Unió bármely tagállamának polgárai, valamint a Romániában tartózkodási engedéllyel rendelkező, EU-n kívüli polgárok is megkaphatják. A beoltottaknak helyben átnyújtják a romániai oltási igazolást.

Ezután még azt is gondolhatnánk, hogy micsoda újabb sikersztori a covid-fronton. Bár első ránézésére a "központ " kifejezés enyhén túlzónak tűnik egy konténerre... De érdemes elolvasni ugyanezt a hírt az Informatia Libera megközelítésében.

"A román-magyar határátkelőnél is összebarkácsoltak egy szuper-oltóközpontot keddre. Nagy hírverést is csaptak neki, ahogy a covid protokoll ezt előírja, azóta is nagyjából üresen áll. Ugyanis maga a covidmédia is be kellett ismerje, első nap mindössze 3 személy szúratta magába ott a géntechnológiás kísérleti elixírt. Remélhetőleg azért őket sokszor lefotózták, hogy majd legyen mivel agitálni a covid mizéria hamis hírkolompjainak."

Kattints ide, ha anyagi támogatásoddal szeretnéd segíteni a munkánkat.
KÖSZÖNJÜK SZÉPEN!

Szólj hozzá