Jobb jegyet ígért a tanár az oltottaknak és külön akarta ültetni az oltatlanokat

Kattints ide, ha anyagi támogatásoddal szeretnéd segíteni a munkánkat.
KÖSZÖNJÜK SZÉPEN!

Panaszt emeltek a szülők Tamásiban a Würtz Ádám Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola biológiatanára ellen, mert szét akarta ültetni a koronavírus ellen beoltott és a védőoltásban nem részesült tanulókat, akikre megjegyzéseket is tett.

A biológia tanár közölte a tanulókkal, hogy az ő óráin külön kell ülniük azoknak, akik már megkapták a Covid-19 elleni védőoltást és azoknak, akik nincsenek beoltva. Az utóbbiaknak hátul van a helyük, hogy ne köhögjék le a társaikat.

Egy szülő elmondása szerint:

a biológiatanár folyamatosan megjegyzést tett a nem beoltottakra, majd azt közölte az osztállyal, hogy akiknek van oltási igazolványuk, azoknak egy érdemjeggyel jobbat ad.

Az általános iskola igazgatóját, Gasparics László szerint a helyzet rendeződött. 

– A szülők jelezték nekem, hogy az egyik kollégám kicsit túlzásba esett. A tanárt behívtam, elbeszélgettem vele, majd szóbeli figyelmeztetésben részesítettem, mivel az oltás miatt nálunk senkit nem érhet sem előny, sem hátrány.

Gasparics László hangsúlyozta: bepanaszolt kollégáját jó embernek, illetve jó pedagógusnak tartja.

– Ő maga is belátta, hogy amit a diákoknak mondott, esetleg félreértésre adhatott okot vagy nemtetszést válthatott ki. Ezért azt ígérte nekem, minden osztályban tisztázza majd a dolgot a tanulókkal. Forrás

Kattints ide, ha anyagi támogatásoddal szeretnéd segíteni a munkánkat.
KÖSZÖNJÜK SZÉPEN!

Szólj hozzá