Gődény György felhívása a miniszterelnök jelölteknek

Kattints ide, ha anyagi támogatásoddal szeretnéd segíteni a munkánkat.
KÖSZÖNJÜK SZÉPEN!

A Normális Élet Pártjának (NÉP) listavezetője vitára hívta a miniszterelnök-jelölteket, szerinte ugyanis egy nyílt, szemtől szembeni kiállás elengedhetetlen ahhoz, hogy „vasárnap jó szívvel és ne lutrira szavazzon a magyar társadalom”.

Bizonyítsák be, hogy nem kamuznak, és a pártjaik sem csak a választást követő politikai bizniszben érdekeltek, semmibe véve a választói akaratot

– olvasható Gődény György Normális Élet Pártjának (NÉP) közleményében, amelyben kiemelik: „annak, aki egyenes úton jár, nincs mitől félnie”, de kitértek arra is, hogy „az őszödi beszéd óta mindenki úgy gondolja, hogy a választókat becsapó politikusoknak nincs helyük a közéletben, sem most, sem a jövőben”.

Gődény György javaslata szerint pénteken egy erre a célra felajánlott nyilvános helyen ülnének össze a miniszterelnök-jelöltek, hogy „feltegyék egymásnak azokat a kérdéseket, amikre mindenki tudni szeretné a választ”.

A Normális Élet Pártja közleménye - Felhívás a miniszterelnök jelölteknek!

Tisztelt érintettek, a lakosság többsége akaratának megfelelően, nyilvános vitára hívjuk Önöket, hogy bebizonyítsák: MÉLTÓAK A MAGYAR TÁRSADALOM BIZALMÁRA ÉS TÁMOGATÁSÁRA.

Tesszük ezt annak érdekében, hogy kinyilvánítsák: NEM HAZUDTAK SEM A MÚLTBAN, SEM A JELENBEN, és nem szándékoznak ezután sem! Hiszen az Öszödi beszéd óta mindenki úgy gondolja, hogy a választókat becsapó politikusoknak nincs helye a közéletben, sem most, sem a jövőben!

Bizonyítsák be, hogy nem kamuznak, és a pártjaik sem csak a választást követő politikai bizniszben érdekeltek, semmibe véve a választói akaratot. Ha egyenes úton járnak nincs mitől félni, és joggal várja el mindenki, hogy a nyilvánosság előtt ebben színt valljanak, hogy bizalmat ne a reklámoknak és a plakátoknak, hanem szemtől-szemben az őszinte politikusoknak adjanak.

Ezért a hagyományoknak megfelelően, pénteken üljünk össze egy erre a célra felajánlott nyilvános helyen, ahol a média élő közvetítésével most először és rendhagyó módon, egymásnak tegyük fel azokat a kérdéseket, amikre mindenki szeretné tudni a választ.
Mert ez elengedhetetlen ahhoz, hogy vasárnap jó szívvel és ne lutrira szavazzon a magyar társadalom!

Kérjük Önöket, hogy legalább ennyivel tiszteljék meg a választókat, és várjuk nálam vagy a honlapunkon található e-mail címen a visszajelzésüket, a helyszínnel és a sajtóval való mielőbbi egyeztetés miatt.

Kattints ide, ha anyagi támogatásoddal szeretnéd segíteni a munkánkat.
KÖSZÖNJÜK SZÉPEN!

Szólj hozzá