FLURONA: Már nevet is kapott az új fertőzés, ami egyesíti az influenzát és s koronavírust

Kattints ide, ha anyagi támogatásoddal szeretnéd segíteni a munkánkat.
KÖSZÖNJÜK SZÉPEN!

Izraelben dokumentálták az első megbetegedést az úgynevezett „fluronával”, amely egyidejű koronavírus- és influenzavírus-fertőzés.

A kettős fertőzést először egy várandós nőnél azonosították ezen a héten a Rabin Medical Centerben (Ichilov), Petach Tikva-ban. A kórház tájékoztatása szerint ekkor készültek a pozitív tesztek. A nőt egyik kórokozó ellen sem oltottak be - viszont jól érzi magát, nem igényel ellátást.

Prof. Arnon Vizhnitser szülész-nőgyógyász szakorvos, a kórház nőgyógyászati ​​osztályának igazgatója az osztályukra érkezett nőről így nyilatkozott:

„Amint megérkezett az osztályra, influenzát és koronavírust diagnosztizáltak nála. Mindkét teszt pozitív lett, még azután is, hogy újra ellenőriztük” – mondta.

Az egészségügyi minisztérium még vizsgálja a viszonylag enyhe esetet, és még nem állapította meg, hogy a két vírus kombinációja okozhat-e súlyosabb megbetegedést.

Kattints ide, ha anyagi támogatásoddal szeretnéd segíteni a munkánkat.
KÖSZÖNJÜK SZÉPEN!

Szólj hozzá