Rugalmasságot kér az államoktól.
Hétfőn ajánlásokat jelentetett meg az Európai Bizottság, hogyan kellene rugalmasnak lenniük a tagállamoknak a járvány miatt elrendelt határzárak idején.
A felhívásban többek között az is szerepel, hogy a tagállamok szervezzék meg a mezőgazdasági idénymunkákra igyekvő munkások utaztatását. Az intézkedés hátterében az áll, hogy Európa nyugati felén a mezőgazdasági idénymunkákat döntő részben a keleti tagállamokból érkezők végzik. Ha nem utazhatnak, nem lesz aki a termést betakarítsa.
Hasonló kedvezményt kérnek az egészségügyi dolgozókra is. Évek óta sikeresen folyik a szakemberek (orvosok, fogorvosok, nővérek, ápolók) elszívása a szegényebb országokból a tehetősebbek felé - ahol természetesen jóval magasabb bérért tudnak dolgozni. Ha ők kiesnének a rendszerből, több nyugat-európai ország egészségügyi hálózata megsínylené a helyzetet.