Az államtitkár szerint a vártnál kevesebb pedagógus vett részt az ingyenes tesztelésen

Kattints ide, ha anyagi támogatásoddal szeretnéd segíteni a munkánkat.
KÖSZÖNJÜK SZÉPEN!

Alacsony a fertőzöttség mértéke is.

A vártnál kevesebb pedagógus vett részt az ingyenes koronavírus-tesztelésen: az óvodai dolgozók 74 százaléka, a tanárok és tanítók 73 százaléka - közölte a köznevelésért felelős államtitkár, Maruzsa Zoltán.

A résztvevő pedagógusok 2,3 %-a, vagyis 811 óvodai és 2170 iskolai dolgozó bizonyult fertőzöttnek, miközben ezeknek az intézményeknek mintegy 200 ezer alkalmazottja van.

Ez alapján kijelenthető, hogy alacsony a fertőzöttség mértéke, elmarad az előzetes várakozásoktól.

Ennek ellenére arra kérik az érintetteket, hogy vegyenek részt az ingyenes tesztelés ezen a héten újraindult második körében.

Az államtitkár elmondta, hogy országszerte 696 óvodában és iskolában kellett elrendelni a járvány miatt egy-egy csoportot/osztályt vagy a teljes intézményt érintő oktatási szünetet.

383 óvodában egy-egy csoportot érintő, 191 óvodában és 122 általános iskolában pedig a teljes intézményre kiterjedő oktatási szünet van.

Mindeközben a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete azt javasolja, hogy ne tartsák meg a karácsonyi szünetig hátralévő tanítási napokat, mert csökkenteni szeretnék a vírus terjedésének lehetőségét az iskolákban.

A kiesett két hetet szerintük június 16-ától 30-ig lehetne pótolni, ami várhatóan kevésbé kockázatos időszak lesz, mint a mostani. Emellett a "nehézkesen működő online oktatás" helyett akkor már lehetne rendesen, közösségben dolgozva tanulni és tanítani.

A PDSZ szerint ennek a két hétnek az átrendezése nem okozna különösebb fennakadást, már csak azért sem, mert júniusban az intézményekben jellemzően kirándulásokat, év végi ismétléseket tartanak, közösségi programokat szerveznek.

Kattints ide, ha anyagi támogatásoddal szeretnéd segíteni a munkánkat.
KÖSZÖNJÜK SZÉPEN!

Szólj hozzá