A választások meglepetése a Normális Élethez ragaszkodók közössége lesz!

Kattints ide, ha anyagi támogatásoddal szeretnéd segíteni a munkánkat.
KÖSZÖNJÜK SZÉPEN!

A „mérleg nyelve” fogja meghatározni a jövőnket.

Ha igazak a hírek, akkor egy év tapasztalatszerzés után és az egyeztetéseket követően hamarosan kiderül, hogy a Normális Élethez ragaszkodók kivel tudnak összefogni és együttműködni. Azért nagyon fontos dolog, mert ha ez a minimálisan is legalább félmilliós közösség változtatni akar a mai nem normális helyzeten és az életén, akkor ezt leghamarabb a 2022. évi választáson tudja megtenni.
Mert azzal az eredménnyel, amit már most is mérni lehet,

a politikai pártok megszokott uralkodását felborítva, ez a normalitást és a társadalom érdekeit képviselő független civil erő a mérleg nyelve lehet!

A bejelentés várhatóan a június 20-i Kossuth téri demonstráción történik meg. De addig is nézzük meg, hogy az év elején elvégzett felmérések után hogyan változott, és milyen szintre jutott el Dr. Gődény György egy év óta egyre jobban növekedő Normális Élethez ragaszkodó közösségének ereje.

Ő már többször kijelentette, hogy a korábbi tapasztalatok birtokában csak akkor hajlandó ezt felvállalni, és összefogva az embereket elindulni a választáson, ha látható és kézzelfogható lesz a változtatni akaró tömeg ereje, nem pedig csak szavakban mutatkozik meg a vírushisztéria és a mögötte álló politika elutasítása. Mert nem politikusokat, hanem cselekvésre képes normális embereket várnak abba az összefogásba, ami megakadályozhatja a ránk erőszakolt egyre embertelenebb folyamatokat.

A február végén a Hősök terén a hatalmas rendőri készültség ellenére is bátran tüntető 5 ezer résztvevő bebizonyította, van szándék és akarat az emberekben arra, hogy az életükön, és az egy év óta tartó járványdiktatúrán változtassanak.
Azt követően sem lankadt a kedv, és csak erősödött a tábor, amit mi sem mutat jobban, hogy egyre több embert állítanak rá a bomlasztására, és próbálnak különféle módokon beavatkozni. Ám ezeket a közösség elhárítja, és kiveti magából a nem odavalókat. Sőt még egységesebb és erősebb is lesz a nyilvánvaló politikai beavatkozásoktól, a média lejárató hírei és hazugságai pedig csak olaj a tűzre…

Annak érdekében, hogy reálisan lássuk a helyzetet, egy újabb közvélemény-kutatást készíttettünk, ahol a korábbinak megfelelően a koronavírus-járványról, az intézkedésekről, és az országgyűlési választás pártszimpátiájáról kérdeztük meg az embereket.

Ahhoz, hogy tényleg reális információkat kapjunk, a korábbiak szerint jártak el, beiktatva több, a hitelességet és az elfogulatlan felmérést biztosító módszert. Most sem egy, hanem három különböző helyen, egymástól függetlenül végezték el a megkérdezéseket marketing felméréseket végző call-centeresekkel, hogy az eredmények hitelessége egymással is összehasonlítva ellenőrizhetők legyenek, mert senki nem tudott a másikról.

A felmérés reprezentatív volt, mivel meglévő adatbázisokból, az ország területét lefedve kérdeztek meg kb. 3 ezer embert. (A közvéleménykutatók általában 500 főt kérdeznek meg.)

A kérdésekre adott válaszok alapján a felmérések eredménye közel azonos volt, és mindenhol 5%-os eltérési határon belül mozogtak, ami hitelesnek tekinthető.
Mivel a felmérés telefonon keresztül élőszóval történt, a kérdésekre adható válaszok mindig fel lettek sorolva, és így történt  meg azok kiválasztása.

Az összesített országos felmérést a teljeskörű felnőtt lakosság körében 2021. május 5. és 21. között végezték el, és az eredmények a következők lettek:

Mi a véleménye a koronavírus-járványról?

1. Valós veszélynek tartja és fél tőle: 15%
2. Nem tudja eldönteni mi az igazság, de fél tőle: 17%
3. Nem tudja eldönteni mi az igazság, de nem fél tőle: 16%
4. Politikai és média manipulációnak tarja más problémák leplezésére: 25%
5. Hazugságnak tartja az egészet: 27%

Eszerint biztató a helyzet, hiszen a lakosság több mint fele tisztában van azzal, hogy a járvánnyal becsapnak bennünket, és még a maradék harmada is azt nyilatkozta, hogy nem tudja mi az igazság, de nem fél tőle. Csak 15% az, aki mindent elhisz és retteg, 17% pedig bizonytalan ugyan, de mégis inkább fél tőle.

Egyetért a koronavírus-járvánnyal kapcsolatosan hozott intézkedésekkel?

1. Teljesen egyetért ezekkel: 21%
2. Részben egyetért ezekkel: 25%
3. Túlzónak tartja és nem ért egyet velük: 29%
4. Teljesen értelmetlennek tartja ezeket: 25%

Itt sem lehet ok a panaszra, mert csak minden ötödik ember gondolja, hogy a járvány miatt hozott intézkedések szükségesek, minden negyedik pedig csak részben ért vele egyet. Az emberek jóval több mint fele viszont túlzónak és értelmetlennek látja ezeket.

Ha most lennének az országgyűlési választások, a felsoroltak közül kire szavazna?

1. A kormánypártokra szavazna: 31%
2. Az ellenzéki összefogásra szavazna: 32%
3. Dr. Gődény György járványszkeptikus mozgalmára szavazna: 9%
4. Más pártra szavazna: 4%
5. Nem mondja meg kire szavazna: 5%
6. Nem tudja kire szavazna: 5%
7. Nem szavazna: 14%

Ez itt a legfontosabb adat, mert ha a biztos szavazókat vesszük alapul, akkor egy most tartandó országgyűlési választás esetén az 5% feletti pártok a következő arányban jutnának a parlamentbe:

1. Az ellenzéki összefogás 45%-ot kapna, ami 90 képviselő.
2. A Fidesz 43%-ot kapna, ami 86 képviselő.
3. Dr. Gődény György járványszkeptikus mozgalma pedig 12%-ot kapna, ami 23 képviselőt jelent!

Tehát ha most lenne az országgyűlési választás, akkor a parlamenti erősorrend ez volna, ami egyértelművé teszi, hogy nagyon komolyan kell venni a lehetőséget a Normális Élethez ragaszkodó emberek közéleti, társadalmi és gazdasági képviseletére, az érdekérvényesítésre, a vírushisztéria megszüntetésére, valamint az élhető és egészséges élet feltételeinek a megteremtésére!

Arról már nem is beszélve, hogy ilyen jó eredményt a Fideszen kívül egyik párt sem tudna önállóan elérni, amit jól mutat az egyes ellenzéki pártoknak a közösségi médiában, és úgy általában is a nyomon követhető támogatottsága. Az óriási média hátterük ellenére az irántuk mutatott érdeklődés elég gyenge, ami jól látszik a támogatottságban, a létszámokban, a követésekben, valamint a nézettség és a kapott interakciók számában is.

Ezek a pártok és politikusok még a havi milliós hirdetési költéseik ellenére, a reklámozott bejegyzésekkel sem érik el például a Dr. Gődény Györgyhöz kapcsolódó közösségi oldalak nagyságát és erejét, az aktivitásról már nem is beszélve!

Összehasonlításképpen itt van néhány ezekből:

Demokratikus Koalíció barátai, támogatói: 10.100 tag - létrehozva 2010. október 25.

Gyurcsány Ferenc Szimpatizánsok Csoportja: 24.400 tag - létrehozva 2012. április 1.

DOBREV KLÁRA KEDVELŐI!: 10.900 tag - létrehozva 2019. június 11.

Jakab Péter, az én választásom! - hivatalos támogatói csoport: 52.200 tag - létrehozva 2019. november 4.

Dr. Cseh Katalin Támogatói: 2.300 tag - létrehozva 2020. április 13.

Donáth Anna kedvelői: 1.500 tag - létrehozva 2020. április 13.

Hajrá MSZP!: 2.900 tag - létrehozva 2015. december 29.

Karácsony Gergely Budapest élén: 30.300 tag - létrehozva 2017. április 28.

Márki-Zay Péterrel a rendszerváltásért: 3.100 tag - létrehozása 2018. július 30.

Hadházy Ákos támogatói: 595 tag - létrehozva 2020. június 10.

Mindebből jól látszik, ha ezeket a szereplőket nem futtatná a jobb- és baloldali média, az emberek azt sem tudnák, hogy léteznek, legalábbis alig érdekelne valakit a tevékenységük. A média ezért is vált egy hatalmi ággá, hiszen a semmiből jött senkiket a kedve szerint futtatva emeli trónra, aki pedig az érdekei ellen van (lásd a vírushisztéria!), azt elhallgatja, vagy ha már ez nem megy, akkor csak támadja és hazugságokat ír róla, amit Dr. Gődény György esetében is tapasztalhattunk.

Ezért is lenne nagyon fontos, hogy a saját médiánk lehetőségét kihasználva, egy ilyen hatalmas tábor a valós híreinket és a hiteles információkat mindenkivel mindig megossza, különben hasztalanul kárba vész az a munka, amit ebbe fektetünk.

Az összeverbuvált ellenzék is a rettegés, a korlátozás és a gyógyszerkísérlet pártján áll.

Mindent összegezve elmondhatjuk, most adva van a lehetőség ahhoz, hogy 2022-ben valódi rendszerváltás legyen, mert a „mérleg nyelve” felborítja a megszokott ellenzéki-kormánypárti váltógazdaságot, ahol nincs különbség a pártok között, csak a konc megszerzésének mértéke változó...
Ezért tegyünk meg mindent, amit csak lehet a Normális Élet közösségekben, mert akkor a vírus-mizéria mellett más súlyos problémák is megoldódhatnak az életünkben.

Kattints ide, ha anyagi támogatásoddal szeretnéd segíteni a munkánkat.
KÖSZÖNJÜK SZÉPEN!

Szólj hozzá