A covid osztály főorvosa: A járványnak vége van! Semmi értelme a maszkviselésnek!

Kattints ide, ha anyagi támogatásoddal szeretnéd segíteni a munkánkat.
KÖSZÖNJÜK SZÉPEN!

- Legyen világos, a SARScov2 járványnak vége van! És nem a kísérleti oltások miatt van vége, hanem az ember természetes immunitása, immunválasza  miatt, mely saját magától kialakította a nyájimmunitást, jóval azelőtt, hogy elkezdték volna az embereket beoltani a kísérleti vakcinákkal – nyilatkozta Dr. Oana Mihaela Secară a Ziarul Național-nak.
A főorvos, aki több mint egy éve kezel és gyógyít covidos betegeket, arra figyelmezteti a közvéleményt és az illetékeseket, hogy ugyanazokat a hibákat nem szabad megismételni. Nyáron teljesen értelmetlen a maszkviselés a belterekben is, ennek teljes eltörlését követeli, tekintettel arra, hogy az immunrendszerünk sokkal jobban működik ebben az időszakban, ezért nem szabad semmivel gyengíteni.

A doktornő, akit nemcsak orvosi ismerete, tanulmányai de egy éves covid-részlegen szerzett gyakorlati tapasztalata is felment attól, hogy bárki  hozzá nem értő „konteósnak” nevezze, külön kihangsúlyozta, hogy azonnal be kell szüntetni minden maszkviselési kötelezettséget, ugyanis ezeknek az orrot-szájat eltakaró maszkoknak az égvilágon semmi közük  nincs a vírus elleni védekezéshez. Viszont sikerült az embereket lelkileg megviselni és a társadalomban óriási káoszt előidézni, egy bizonyítottan hamis, orvosilag nem indokolt intézkedéssel, a maszkhordási kötelezettséggel. Mintha a rendeletek megalkotói nem fognák fel, hogy egy légúti vírus nem úgy terjed, ahogy ők ezt elképzelik, vagy legalábbis ahogy be akarják adni az embereknek!

„Sajnálatos, hogy  még az orvosok sem értik, hogyan terjednek a vírusok a világon!” –  mondta a doktornő.  

Az embereknek Romániában megfelelő immunválasza volt a SARScov2 vírusra is, mint általában a grippe-féle vírusokra, így a becslések szerint Romániában jelenleg 6-7 millió emberben már kialakult a teljes immunválasz mindenféle oltás nélkül a SARScov2-re.

„A beoltottaknak, ha nem is a fele, de biztos a harmada már az oltást megelőzően rendelkezett saját immunválasszal, ugyanis  előtte találkozott szervezetük a vírussal, s az emberek szervezete már felismeri ezt a vírust tehát védekezni tud ellen. Ahogy történik ez a legtöbb légúti vírus esetében évezredek óta. Igen, lehetséges idővel, hogy ennek a vírusnak is mutációi alakulhatnak ki, de ha ez meg is történik, a mutálódó vírusok mindig sokkal enyhébb megbetegedési tüneteket produkálnak mint az alapvírus. Egy egyszerű “megfázásos”, náthás megbetegedést.”

A főorvos asszony nyilatkozatában elítélte azt is, hogy a kormányhivatalok tudatosan hamisították az úgynevezett covid statisztikákat (persze nemcsak Romániában) és ezzel a teljesen etikátlan és az orvosi alapoknak ellentmondó intézkedésekkel a társadalomra, az emberek életére káros úgynevezett megszorító járványintézkedéseket hoztak. Mindez alaptalan volt és tisztességtelen.

„Ha az orvosok szabadon, valósághűen megmondhatták volna, miben hunytak el a covidosnak mondott betegek, eleve kiderül, ennek a vírusnak közel sem volt akkora a halálozási rátája, mint ahogy ez a hivatalos „statisztikákban” folyamatosan közölve volt” - hangsúlyozta a doktornő. De akkor nem lehetett volna a társadalmat megszorításokkal túszul ejteni.

„Mi történt? A kezdetektől hibás adatokra, valótlanságokra alapozták az egész virózis járványt s ennek megfelelően egy rakás, szerencsétlen és káros intézkedéssel sújtották az embereket.” Forrás

Kattints ide, ha anyagi támogatásoddal szeretnéd segíteni a munkánkat.
KÖSZÖNJÜK SZÉPEN!

Szólj hozzá