Végelszámolás a kormány lélegeztetőgép-beszerzésén milliárdokat kereső cégnél

Kattints ide, ha anyagi támogatásoddal szeretnéd segíteni a munkánkat.
KÖSZÖNJÜK SZÉPEN!

A kormány lélegeztetőgép-bizniszének egyik legnagyobb nyertese volt a Fourcardinal Kft., amely 17 milliárd forintos beszerzést bonyolított, most azonban jogutód nélküli megszűnés mellett döntöttek írja a Menedzsment Fórum.

Fourcardinal Tanácsadó Kft. szeptember 1-je óta végelszámolás alatt van. A jogutód nélküli megszűnésről szintén szeptember 1-én döntött a társaság. 

A koronavírus-járvány hazai megjelenését követően a kormány "portyázói" elindultak, hogy minél több lélegeztetőgépet szerezzenek be.  Kicsit túl lett teljesítve az igény: jelenleg is 16 000 készülék áll a raktárakban, mivel csupán 1600 gépre volt szükség.

A beszerzett mennyiség vitatott volt, ráadásul a Külügyminisztérium nagyon sokáig titkolta a részleteket: ugyanúgy az egyes szerződések értékét, mint a megbízott cégek nevét.

Újságírói megkeresésre végül kiderült, hogy a Külügyminisztérium kitől és mennyiért vásárolta meg a 16 ezer lélegeztetőgépet. Ez 300 milliárd forintba került. Az egyik nyertes beszerző cég volt a Fourcardinal, amelytől összesen ezer darab lélegeztetőgépet vásárolt a kormány összesen 17 milliárd forintért. Így a cég nagyon eredményes évet zárt: az előző évi 229 millió bevételhez képest 216-szor többet könyveltek el, összesen 49,5 milliárdot. Ebből 15,4 milliárd forint osztalék kifizetéséről döntöttek a tulajdonosok, Nagy Beatrix, valamint a Silk Road Fund Zrt. Előbbi a törzstőke 90 százalékát jegyzi, utóbbi a maradék 10-et. Ez alapján a kifizetett osztalék döntő része, 13,8 milliárd forint tehát egyetlen magánszemélyhez került.

Nagy Beatrix a Fourcardinal első ügyvezetőjének, Szegi Ildikónak a lánya. Szegi Ildikót Rahói Zsuzsanna "egyik bejáratott civil kapcsolataként" említik. Rahói pedig Orbán Viktor főtanácsadója, aki a jelentősebb külföldi tárgyalásokon rendre ott ül a kormánydelegációban.

Szegi Ildikónak van egy fia is, Nagy Hunor Szilárd. Ő is beszállt a lélegeztetőgép-bizniszbe. Igaz szerényebben. Neki 400 millió forintot fizetett a külügy az orvostechnikai eszközökért. Ebből 67,4 millió forintos nyereséget könyvelhettek el.

Ügyes család!

Vajon hányan vannak, akik busásan meggazdagodtak az idő alatt, míg százezreknek ment tönkre az élete?

Kattints ide, ha anyagi támogatásoddal szeretnéd segíteni a munkánkat.
KÖSZÖNJÜK SZÉPEN!

Szólj hozzá