Több ezer ember hangjától zengett a Hősök tere

Kattints ide, ha anyagi támogatásoddal szeretnéd segíteni a munkánkat.
KÖSZÖNJÜK SZÉPEN!

Szerveződik a magyar ellenállás!

Egy hónappal ezelőtt jelentette be Dr. Gődény György, hogy Budapesten a Hősök terére várja mindazokat, akik a koronavírusról másképp vélekednek, mint amit a média és a politikusok sulykolnak reggeltől estig - pártállástól függetlenül.

Mivel még mindig érvényben van a veszélyhelyzetről szóló törvény, ezért nem lehettek illúziói sem Gődény doktornak, sem a támogatóinak arra, hogy a hatalom egy ilyen rendhagyó megmozdulást majd tétlenül szemlél.

Szándékosan nem nevezzük rendezvénynek, hiszen annak szokásos eszköztárából itt semmit sem lehetett alkalmazni. Nem lehet színpad, nem lehet hangosítás, és természetesen engedélyt sem lehetett kapni rá. Ezzel tisztában volt Gődény György. és minden résztvevő, de ennek ellenére mégis megtartották, amiért le a kalappal előttük! Pedig tudták, hogy farkasszemet fognak nézni a rendőrökkel, hogy igazoltathatják majd és vegzálják őket, vagy akár meg is büntethetik, rosszabbik esetben elvihetik.

Viszont arra a rendőri jelenlétre, ami az ideérkezőket fogadta, nem számított senki! A tér minden oldalán, de még a közeli utcákban is száznál több rendőrautó, és rendőri szállító eszközök is sorakoztak. Csak a műjégpálya előtt 32 rendőrségi járművet számoltunk! Teljesen körbevették a teret az egyenruhások, de az a több ezer ember, aki ott akart lenni, ennek ellenére legyőzte a félelemkeltést, és bátran, sőt láthatóan jókedvűen lépte át a saját korlátait.

Zengett a tér a sok sípoló, csörgő, csattogó, doboló és fütyülő embertől, amikor Dr. Gődény György és Dr. Pócs Alfréd hangját meghallották. Alig fél órát kaptak a szónokok, és már jöttek is közvetlenül hozzájuk a rendőrök. Felszólították őket, hogy a törvényességet megsértik azzal, amit tesznek, ezért a gyülekezést azonnal fejezzék be, különben hatósági erővel avatkoznak be. Elmondták azt is, hogy ha nem fejeződik be a rendezvény, egyenként igazoltatják a jelenlévőket, akiket szintén megbüntetnek.

Ekkor Gődény György nagy önmérsékletet tanúsítva, és józanul mérlegelve a kialakult helyzetet, bár keserű szájízzel, de higgadtan és előrelátóan meghozta a döntést, hogy az eseményt bezárja, és mindenkit felkért arra, hogy ne szegüljön szembe a rendőrség felszólításának.

A résztvevők ekkor még nem nagyon mozdultak, de utána elindult az igazoltatás, ahol 3-4 rendőr alkotott egy csoportot, amiből volt legalább húsz, majd utána elkezdett szétoszlani a tömeg. Gődény György és Pócs Alfréd vállalva a felelősséget, továbbra is a helyszínen maradtak, és igyekeztek mindenkivel beszélni, akinek kérdése volt, és legalább egy kézszorítás vagy ölelés erejéig üdvözölni egymást.

Nagyon sokan érkeztek vidékről - az ország minden területéről. Kérdezhetnénk, hogy megérte eljönni ide Pécsről, Győrből, Nyíregyházáról vagy Szegedről? De erre semmi szükség, hiszen aki ott volt az láthatóan boldogan élte át azt a felejthetetlen hangulatot, amire már nagyon régen várt és hiányzott! Az pedig, hogy ott voltak, nem csak felejthetetlen élmény marad, hanem olyan bátorságot és elszántságot mutat, ami örökre emlékezetes lesz, és az egész országra kihat!

Az ott készült videó nézettsége 8 óra alatt a 400 ezres nézettséget is meghaladta, ami annyit jelent, hogy az 5 ezer demonstráló, aki a Hősök terére elment, legalább félmillió embernek ad majd nem csak erőt, hanem hitet is ahhoz, hogy nincsenek egyedül, és ha összefognak bármit elérhetnek!

Egy biztos: ez a pár ezer szájmaszk nélküli ember, néhány órára visszacsempészte a Normális Életet Budapest legszebb terére. KÖSZÖNET ÉRTE, és várjuk a folytatást!

Kattints ide, ha anyagi támogatásoddal szeretnéd segíteni a munkánkat.
KÖSZÖNJÜK SZÉPEN!

Szólj hozzá