Skóciában a rákbetegek számának ugrásszerű emelkedésére készülnek

Kattints ide, ha anyagi támogatásoddal szeretnéd segíteni a munkánkat.
KÖSZÖNJÜK SZÉPEN!

A Covid miatt leálltak a szűrővizsgálatok - sok beteg csak későn fog tudni szembesülni a súlyos betegségével.

Negyven százalékkal visszaesett a diagnosztizált rákbetegek száma Skóciában a koronavírus-járvány első hulláma idején, vagyis 2020 március és június között az előző év azonos időszakához képest - derült ki a skót közegészségügyi adatokból.

A visszaesés a vírusválság számlájára írható, hiszen azt megelőzően, január és március között még ugyanannyi beteget regisztráltak, mint egy évvel korábban. Az első félévben összesen csaknem ötödével csökkent az azonosított rákbetegek száma.

A skót hatóságok szerint az első hullám idején a betegek egy része panaszai ellenére sem ment orvoshoz, mivel attól félt, hogy elkaphatja a vírust. Másrészt a hatóságok egy időre csökkentették vagy felfüggesztették a rák korai felismerését célzó szűrővizsgálatokat, valamint a kezeléseket.

Minél előbb diagnosztizálják a betegséget, annál nagyobb az esélye a sikeres kezelésnek - mondta David Morrison a Skót Rákellenes Liga munkatársa.

Azt a hatóságok is elismerik, hogy a vírus jelentős közvetlen és (az ellene bevezetett korlátozások által) közvetett károkat okozott szerte az országban. A Daily Telegraph szerint a szűrővizsgálatok elmaradása után ugrásszerűen növekedhet a rákban elhunytak száma Az újság a rák-cunami kifejezést használja a várhatóan bekövetkező jelenségre.

Angliában és Németországban korábban szintén arra figyelmeztettek szakértők, hogy a megelőző vizsgálatok elmaradása vagy csúszása miatt jelentősen növekedhet a nem diagnosztizált rákbetegek és így a halálesetek száma.

Kattints ide, ha anyagi támogatásoddal szeretnéd segíteni a munkánkat.
KÖSZÖNJÜK SZÉPEN!

Szólj hozzá