Nincs is olyan, hogy gyermeknevelés

Tényleg én vagyok a hibás, ha a gyerekemmel probléma van?

Mit tegyen az, aki nem szeretne mást, mint hogy a gyereke örülni tudjon az életnek, hogy ne rettenjen meg a kihívásoktól, és képes legyen őszinte, szeretetteljes emberi kapcsolatokat kialakítani?

Egy dán pszichológus Jesper Juulsokkal bölcsebb annál, mintsem hogy recepteket adjon. De mégis, Juul ritka világosan és összeszedetten terelget minket abban az útvesztőben, ami egy jól működő családhoz vezet.
Azt akarod, hogy a gyereked türelmes, kitartó, figyelmes, nyitott és empatikus legyen?  Mi sem egyszerűbb ennél. Legyél türelmes, kitartó, figyelmes, nyitott és empatikus. Vele, de még inkább a pároddal. Mert a gyerek tőlük tanulja meg az emberi viselkedés alapelveit.

Ha a szülők tisztelik és meghallgatják egymást, ha sok év után is van bennük kíváncsiság a másik iránt, ha képesek kimutatni érzelmeiket és indulataikat, és elviselni a másik érzelmeit és indulatait, ha nem uralkodni és manipulálni akarnak, hanem együtt gondolkodni és együtt változni, akkor mindez olyan természetes lesz a gyerek számára, mint a levegő. A gyerek abból tanulja a legtöbbet, ahogy a szülei egymással bánnak.

A gyereknevelés lényegében a gyerekkel való együttélés, folyamatos interakció, amelynek során mindkét fél ugyanannyit tanul önmagáról, mint a másikról.

Mennyi szabadságot adjak?

Juul azt is mondja, hogy a gyerekek kifejezetten igénylik a határokat, azok nélkül elveszettnek érzik magukat a félelmetes, beláthatatlan nagyvilágban. „Kis zsarnokok” azokból lesznek, akiknek a szülei azt közvetítik, hogy a határokat csakis ők, gyerekek húzhatják meg. Márpedig erre nemcsak egy kisgyerek nem képes, de sokszor a felnőttek sem.

Hiszen a határok meghúzását is a szüleinktől tanuljuk. A mama nem engedi, hogy órákig lógjak rajta, mert nem bírja a dereka. Nem hallgatja meg a legújabb mesémet, amikor éppen fontos megbeszélése van. Nem süt palacsintát, amikor aznap már három komplett menüt tálalt a család elé, és nem hagyja, hogy éjfélkor még dorbézoljak, mert pihenni akar. (Igen, a szülő, nem a gyerek!)

A gyerekek elfogadják és megértik a határokat, ha azok tényleg a szülőkből fakadnak. Ez Jesper Juul legfontosabb üzenete. Légy önmagad, mert a gyereked téged szeret, nem azt a szuper jó fej, minden helyzetben tudja a tutit fantomképet, amit magadról vetíteni akarsz.

A szabályok a te akaratodat, elképzeléseidet, érzéseidet tükrözzék, ne a nagyszülőkét, a szomszédét vagy a legkurrensebb pszichológusét. Felejtsd el a konvenciókat, csak olyasmit várj el a gyerekedtől, amit te magad is következetesen betartasz.
Csak nyugodtan, kedves szülők! – hangzik Jesper Juul joviális tanácsa például az evést övező családi hisztériák kapcsán. – Élvezzék az ételt, egymás és gyerekeik társaságát! Ennél jobb nevelés úgysincs.”

Jesper Juul szerint a működő család alapja a folyamatos párbeszéd

Törekedjünk arra, mondja, hogy szeretetünk ne puszta érzés legyen (azt ugyanis csak mi érezzük, nem a másik), hanem szeretetteljes viselkedés és cselekvés, amely könnyebbé és jobbá teszi szeretteink életét.

Másrészt ne higgyük, hogy a jól működő család azt jelenti, hogy mindenben egyetértünk. Teljes egység csak a totalitárius rendszerekben van, amelyekben a többség – tudatosan vagy öntudatlanul – folyamatosan aláveti magát a domináns fél akaratának. Az ilyen család álközösség, amelyben a felek valójában nem sokat tudnak egymásról.

Akik a saját akaratukat, véleményüket konfliktuskerülésből, a biztonság vagy az elfogadás iránti vágyból folyton alárendelik az erősebb félnek, előbb-utóbb fellázadnak vagy belebetegednek az önmegtagadásba. De az is magányos, aki a hatalmi játszma látszólagos nyertese, hiszen nincs őszinte kapcsolata senkivel. A valódi közösség alapja, mondja Juul, a párbeszéd.
Az egyenlő méltóságú felek közötti folyamatos interakció. A család nem attól alkot jó közösséget, hogy tagjai mindenben egyetértenek, hanem attól, hogy mindenről tudnak beszélni. Nem azért, hogy manipulálják vagy a saját képükre és hasonlatosságukra alakítsák a másikat, hanem hogy megértsék az indítékait és felderítsék a vágyait.

Nehéz ezt a gyakorlatba átültetni azoknak a felnőtteknek, akik nem ilyen családban nőttek fel. A hatalmi játszmák a családi és a munkahelyi terepen is jóval általánosabbak, mint a párbeszéd. Utasítani, letorkollni, megsértődni, megszégyeníteni, ironizálni, zsarolni, azt tudunk. De világosan és egyenesen kifejezni az érzéseinket és az akaratunkat, és nyitottan, érdeklődve meghallgatni mások érzéseit és akaratát, na ebben már nem vagyunk olyan menők.

Sok szülő csak akkor döbben rá, hogy nem tud beszélgetni a gyerekével, amikor az már kiskamaszkorba ért. A „mi volt ma az iskolában?” típusú, rendőri kihallgatásra emlékeztető kérdések ritkán vezetnek valódi dialógushoz. Sokan úgy érzik, a gyerekük nem is kíváncsi rájuk. De hát hogy is lehetne, ha a szülő képtelen a spontán, őszinte megnyilvánulásra?

Pedig ha beszélnének magunkról, ha megosztanák a gyerekekkel saját gyerekkori emlékeiket, ha elmesélnék, milyen élmények érték őket aznap, milyen problémákkal kellett megküzdeniük, a gyerekeink is megnyílnának. Hiszen másra sem vágynak, mint arra, amit a dán pszichológus úgy nevez, egyenlő méltóságú párbeszéd. Vagy egyszerűen: valódi érdeklődés és figyelem.

Az önbizalmat a családtól kapjuk

És végül a szülők számára legnehezebben emészthető kérdés: tényleg én vagyok a hibás, ha a gyerekemmel probléma van? Juultól mi sem áll távolabb, mint hogy bűntudatot keltsen, de ragaszkodik a tiszta beszédhez:  a szülők a legfontosabb személyek egy gyerek életében, egészen 13-15 éves korukig.Sem az iskola, sem a barátok, sem az internet nincs akkora hatással a gyerekek közérzetére, mint az otthoni légkör. 

Mi a helyzet például, ha egy gyereket a társai terrorizálnak az iskolában? Természetesen a terrorizáló iskolatársak és a tanárok is felelősek a történtekért. De csak az a gyerek kerül ilyen helyzetbe, akinek baj van az önértékelésével, akinek kevés az önbizalma. Márpedig önbizalomra csak a családunkban tehetünk szert. Ha a szüleink egyenlő méltóságú félként bántak velünk, a külvilág már nem sokat árthat nekünk. Állunk elébe a kihívásoknak.


Szólj hozzá