Napokon belül algacsúcs várható a Balatonnál

Kattints ide, ha anyagi támogatásoddal szeretnéd segíteni a munkánkat.
KÖSZÖNJÜK SZÉPEN!

Tavaly csak augusztus legvégén jelentkezett, és ősszel is kitartott a kellemetlen jelenség.

Tavaly augusztus végén tetemes algamennyiség jelent meg a Balatonban, ami zöldes elszíneződést okozott. A tó nyugati végétől augusztus második felében indult a zöldülés, és mint mondták az ott élők: "a magyar tenger kezdett hígított spenótra hasonlítani, és még az ember bőrét is megfesti."

A jelenség csaknem Tihanyig terjedt az ősz folyamán.

A tavaly gondot okozó klorofill koncentráció meghaladta a 100 mikrogrammot literenként.

Dr. Istvánovics Vera, a MTA-BME Vízgazdálkodási Kutatócsoportjának tagja egy friss elemzés eredményeként arról számolt be, hogy napokon belül - tehát még a főszezonban - ismét algacsúcsra kell készülni.

Attól tartunk, hogy ismét jelentős algacsúcs alakul majd ki, lényegesen nagyobb, ugyanis gyorsan csökken az oxigén a fenék közeli vízben

– nyilatkozta a hirbalaton.hu-nak. A jelenség hátterében részben a globális klímaváltozás állhat, de hozzájárulhatott az új vízszint-szabályozási rend is.

Kattints ide, ha anyagi támogatásoddal szeretnéd segíteni a munkánkat.
KÖSZÖNJÜK SZÉPEN!

Szólj hozzá