A Blikk arról értekezik, hogy hány budapestinek jut hely a metróalagutakban egy atomtámadás esetén.

"A rendszer ma is él, kifogástalanul működik, bármikor éles helyzetben is bevethető. Akár 220 ezer ember védelmét is képes ellátni a 2-es és a 3-as metró alagútjaiban kialakított óvóhelyi rendszer."

Meg is nyugodtunk.

"Az óvórendszer teljes hosszában mintegy másfél ezer fős személyzet szolgálja ki a polgárokat. Több területi parancsnoki állomány irányítja a keze alatt dolgozó brigádokat."

Akkor már csak 1,8 millió embernek kell találni valami hasonló helyszínt Budapesten. Országszerte meg még 8 milliónak.

Ha bujkálunk is, enni azért kell. De mit? Egy másik sajtóorgánum a semmiből finomat jegyében háborús recepteket tesz közzé. 

"Csökkent a gabonatermelés, hamar a magasba szöktek az árak, majd bevezették a jegyrendszert: kenyeret, kávét, szappant, rizst és vajat csak jegyre lehetett kapni. A zsír, a húsok és a gabona jó része a hadsereghez került, a friss zöldség és gyümölcs hiánycikké vált."

Hamar átérezhetjük, hogy mennyire nem volt egyszerű az élet az ostrom alatt. A fővárosban élők egész napja azzal telt, hogy életüket kockáztatva járták a várost, élelem után kutatva. Egy idő után az állatkert lakói és az elhullott lovak is élelemnek számítottak.
Tőgy, lép, spenótkrokett, rántott egér is ott volt a szűkös kínálatban. A burgonyát és a főtt sárgarépát tojás helyettesítésére is használták. A rakott krumpliba kolbász helyett sárgarépa-karikák kerültek, pörköltet pedig karfiolból vagy más zöldségféléből készítettek. Cukrozott zellerből hamis ananászt lehetett előállítani. (A cukor sokszor krumplicukrot jelentett.) A rántott egér szerencsére nem szó szerint értendő, hanem a forró olajban pirosra sütött maradék tésztát vagy maradék tejbegrízt jelenti.