Így búcsúzik 1 a tízezerből

Kattints ide, ha anyagi támogatásoddal szeretnéd segíteni a munkánkat.
KÖSZÖNJÜK SZÉPEN!

10 ezer tanár könnyei, álmatlan éjszakái, szorongásai után új fejezet jön - írja az a tanárnő, aki hónapok óta a nyilvánosság előtt kiáll az elveiért, és próbál nyomást gyakorolni azokra a döntéshozókra, akik vállalhatatlan feltételekhez kötik azt, hogy tovább végezhesse a munkáját. Ellentmondott, demonstrált, levelet írt.

Ez a küzdelem a végső fázisába ért. 

- Semmit sem bánok, mert nem szeretnék azok helyében lenni, akik a kényszerítésekkel ennyi jelenbeli és jövőbeli szenvedés okozói, s majd annyi minőségvesztés megteremtői...) Fáj manapság sok-sok szív, de emelt fővel elbúcsúztam.

Mivel megtiltották számára, hogy az e-naplón keresztül búcsúzzon el, megteszi ezt a nyilvánosság előtt. 

Kedves Szülők!

Szeretnék Önöktől elbúcsúzni.

Szeretném megköszönni, hogy gyermekeiket megismerhettem.

Ezekben a fiatalokban csodálhattam az életet, azt, hogy Isten mennyi különleges, s mindenkitől különböző élőlényt küld a Földre.

Vidáman, lelkesen kísértem emberi fejlődésüket. Ők tudják, hogy szerettem közéjük bemenni, s emberségben, szakmailag tartalmasan eltölteni az időt.

Köszönöm, hogy támogattak küzdelmemben, hogy ezt a súlyos tévedést tartalmazó rendeletet eltöröljék.

Hálásan köszönöm, hogy sokan aláírták a kiáltványt, külön köszönet azoknak, akik még a tüntetésre is eljöttek.

Sajnos az embertelenségnek megvan a maga ördögi köre, melyet végig akar járni, mielőtt elbukna.

A tüntetés utáni napon, a sok aláírást félresöpörve megírták, majd elküldték számomra a levelet, hogy januárban már nem taníthatok.

Önök közül sokan csak segíteni szerettek volna, s ezt még egyszer köszönöm, azt is, hogy annyi mindent tennének a gyermekeikért.

Történelem szakosként, bocsánatot kérek, de sokkal pontosabban látom a többségnél, hogy mi zajlik itt. Látom azt is, amit a társadalom egy része majd csak 2 év múlva fog tudomásul venni.

Sajnálom, hogy sokan hipnotizált állapotban vannak. A félelem elvette sok ember józan ítélőképességét.

Mindent meg fogok tenni, hogy az egészségem megtartsam, s túléljem ezt, hogy ezen szörnyűségek után visszatérhessek egy emberibb oktatási rendszerbe.

De itt most megszűntek a lehetőségeim.

Csak megismételni tudom azt, amit akkor csak megsejtettem: kezdődik a szülők, s a gyermekek zsarolása. Ez tény, mert az utolsó 2 napon megtapasztaltam: rám vágták az ajtót, mert nem írtam rá az elém tett névsorra, hogy az osztályunkból ki van beoltva, s ki nem. Akkor nem is tudtam. A pontos számot csak azóta tudom, hogy látom, hogy más levelet kap az oltott diák szülője, s más tartalmút az oltatlan gyermeké.

Ez ellen itt is tiltakozom. Embertelen, jogtalan eljárás. Örülök, ha majd kivesznek az e-napló elérhetőségéből, mert ezt a hitványságot látni sem bírom. Akkor sem, ha egyes szülők szerint ez így van jól, hogy az ő gyermekeik többet érdemelnek, mert be vannak oltva. Hát NEM!

Én tudom, mennyire fáj a szívem elszakadni tőlük, azt is, hogy nekik milyen törés ez az életükben, hogy olyan tanárt, aki szerette őket, aki semmi bűnt nem követett el ellenük, így el lehet távolítani.

Meg se próbálja nekem valaki bebeszélni, hogy csak akkor szeretek egy gyermeket, ha ezt a hazugsághegyet támogatom, ami itt tornyosul.

Tudom, hogy többet fog majd egykor jelenteni a kiállásom, amikor ez a hipnózis elmúlik.

Tudom, nem mindenki érti, hogy mit is írtam itt le. Viszont szívemben őrzöm azokat is, akiknek idő kell, s talán fájdalmas veszteségek is, hogy megértsék a történelmet, mely egyik oldalról a létezésünk szégyenfala. Amit most írnak rá, arra soha nem lesz büszke az emberi nem.

El kell köszönnöm, mert most mást nem tehetek. Jobb világot kívánok gyermekeiknek, s ezért fogok küzdeni, mostantól csak kívülről.

2021. december utolsó napjaiban Maradok tisztelettel: Tóth Zsuzsánna Márta

A kép akkor teljes, ha azt a levelet is ide másoljuk, amit az igazgatójának és a tankerület vezetőjének írt.

Tisztelt Hivatal!

Semmit nem veszek tudomásul abból, amit összehalandzsáztak a tájékoztatónak nevezett levélben. Ez nem tájékoztatás, hanem zsarolás, és fenyegetőzés.

Ha nem tudnák, akkor PTK , azaz a Polgári Törvénykönyv külön pontban foglalkozik a kényszerítéssel, mely emberjogi kérdés.

Először is kikérem magamnak, hogy vegzálnak, s a magánszférámba beavatkoznak. Bele akarnak szólni, hogy a saját és mások egészségéért mi az egyetlen = kizárólagos mód, amit tehetek, sőt tenni kötelességem.

A következő bekezdést zárójelben jegyezném csak meg:

(Van egy munkaköri leírásom, hogy mi a dolgom, évente megjelenek az alkalmassági vizsgálaton, ahol rendszeresen megállapítják, hogy egészséges vagyok. 52 éves létemre nincs semmi bajom, a szívem erős, mintha 30 éves szíve lenne. 5 éve egy napot sem hiányoztam betegség miatt. 2018-ban évi bizonyítani tudom az e- naplóból, hogy 84 órát helyettesítettem ingyen. Mélyen szeretem a hivatásomat, online oktatás idején az összes órát megtartottam, mindent. A teams felületen ma is minden megvan, s nyomon követhető. Mindent megteszek, hogy tudásom átadjam, s nem csak ismereteket oktatok, hanem a lelkem legmélyén szeretem a tanítványaimat.)

A Covid-vírus megjelenése óta is mindent megteszek, hogy megőrizzem egészségem, s hozzásegítsem tanítványaim az egészségtudatos élethez.

Először is, tudom azt, amit a rendkívüli felhatalmazással bíró kormányzat, úgy látszik, nem akar tudni, hogy a vírusok nagy számban jelen vannak a szervezetünkben, de igazán nagy gondot csak akkor tudnak okozni, ha az immunrendszerünk gyengül. Amióta ez a betegség felütötte a fejét, ahelyett, hogy a lakosságot a természetes immunitás erősítésére oktatnák, egyfolytában stresszben tartanak mindenkit. Ami egyes számú rizikó-faktor az immunitás terén.

Össze-vissza hazudoznak. Azt hiszik mindenki tudatlan, s nem veszi észre azt, hogy mindent letagadnak. A járvány első évében hírzárlat volt az egészségügyben. Senki nem tudhatta, mi van a kórházakban, egy tudósítót sem engedtek be, senkit nem boncoltak fel. A nem covidban elhunyt betegek kórlapjára is ezt a halálokot írták. Az embereket állandó stresszben tartották, s az információkat teljesen minimalizálták. A maszkhasználattal tették arctalan tömeggé az embereket. Mindenki utálja a maszkot, amiben nem lehet levegőt venni, s a saját kilélegzett széndioxidunkat szívjuk vissza. De maguknak nem volt elég, hogy a szánkat takarjuk el, hogy cseppfertőzést esetleg ne okozzunk, mindenkit köteleztek, hogy az orrát is eltakarja. Miközben az első hullámnál azt hangoztatták, hogy gyerekekre veszélytelen, de a gyereket is arra kényszerítették, hogy állandóan maszkot viseljenek. A következő bűnük az volt, hogy gazdasági csődöt idéztek elő, mondván, hogy az emberek közösségi érintkezését meg kell akadályozni. Mindenkit otthoni munkára zavartak. Ami a gazdaságok leállását idézte elő, s az embert, akik társas lény, elszakították éltető közegétől, a társaitól. Amikor ez már a kívánt hatást elérte, s az emberek végtelenül vágytak a normálisabb életük után, akkor bedobták a köztudatba, hogy megvan a várva várt vakcina. Amit persze elfelejtettek ismertetni, hogy a mRNS alapú oltások legkomolyabb kockázata, hogy átíródik a DNS-szálra, s az örökítő anyagba bejut. Elkezdték oltani a lakosságot világszerte. Az oltások utáni számtalan negatív mellékhatást jelent meg, mely ellen a világ különböző pontjain orvosok tízezrei emelték fel szavukat. De a média birtoklása révén mindent eltitkoltak, elhallgattak. Az embereket mesterségesen szelektálták. Védettnek kezdték nevezni azokat, akik vagy beoltották magukat, vagy átestek a betegségen. A társadalom többi részét nemcsak bizonyos szórakozóhelyekről, de az oktatás egy részéből is kizárták, s ami a legsúlyosabb, az egészségügyi szolgáltatásokat is elzárták előlük, mert mindenhol PC R-tesztet követeltek, követelnek komoly összegekért, miközben sokan évtizedek óta fizetik a TB-t. E tesztre hivatkoznak, holott ezt a tesztet készülnek kivonni, a WHO döntésére hivatkozva. Minden intézkedésüket, melyet úgy harangoztak be, hogy ez lesz az, ami megvéd bennünket, sorra negligálják. Azt mondták, a maszk majd megvéd, s aztán, hogy hatástalan. Azt mondják oltakozni kell, s a két dózis teljes védettséget ad. Aztán, hogy kevés a két oltás. Azt mondták, aki átesett a fertőzésen, az kap védettségi igazolást. Most készülnek ezt is elvenni! Ezzel megint óriásit hazudnak, mert, aki átesett, annak vannak emlékező sejtjei, melyek egy újabb fertőzésnél aktívak lesznek, s sokkal erősebb immunitást jelent, mint az oltás. Mégis az állítólagos tájékoztatójukban ezt is letagadják, s azt mondják, ez semmi, s ezeket az embereket is oltásra kényszerítik. Miközben általános iskola 8. osztályos biológia tananyag, hogy az antitestek szintje passzív immunitásnál az idő függvényében csökkenni fog, tehát szükség lesz újabb oltásra. A lakosságot erről nem tájékoztatták, hanem sokan abban a tévhitben vették fel a 2. dózist, hogy ez elég lesz. Holott maguk, vezetők pontosan tudták, hogy kell újabb, és újabb. Az egészségügyi dolgozókat is megtévesztették, s cinkossá tették. Az egészségügyben minden gyógyító funkciót feltétel-rendszer mellett működtetnek csak. Az orvosok immár 3. alkalommal nem fogadják betegeiket. Aki nem oltott, azzal kiabálnak, szemrehányást tesznek neki, hogy miért nem oltat. Gyerekeket távgyógyítanak!!!! A torkukat lefényképezik a szülők, s erre írnak fel orvosságot. Telefonon sem lehet elérni az orvosokat, rendelési idő alatt sem. Időpontot kell kérni az időpontkéréshez! Abszurdum. Rengeteg műtét került halasztásra. Az egészségügyből elűzték a dolgozók egy részét, ami további fennakadásokat generált.

Bedobták a köztudatba a védőoltás kifejezést, holott ez hazugság. A védőoltás címet csak egy hosszú időn át tesztelt, s nagyon komoly dokumentációval rendelkező készítmény nyerheti el. Az oltásra használt anyagok az idő rövidsége miatt egyáltalán nem nevezhetőek védőoltásnak. Arról nem beszélve, hogy az oltás után az emberek egészségi állapotát nem követik. A gyártót ez nem érdekli. A gyártók semmilyen felelősséget nem vállalnak. Gondolják, hogy e bűnök felsorolása után elismerem, hogy engem bárki arra kötelezhet, hogy olyan oltást beadassak magamnak, amire senki sem vállal garanciát? Ráadásul azzal fenyegetnek, hogy létem alapját elveszik, s fizetés nélküli szabadságra küldenek, majd felmondanak?

Mégis mit képzelnek? Mindenki annyira fél, hogy nem veszi észre a hazudozást? Egyik nap kijelenti a miniszterelnök, hogy a maszk nem véd meg semmitől, nov. 20-tól pedig kötelező maszkviselés van? Hisztériát keltenek, bemagyarázzák a lakosságnak, hogy csak azért van a betegség, mert az egészséges emberek nem akarják ezt a vakcinát. Közveszélyes ellenségnek festenek le. A gyerekek, s szülők előtt megalázzák az oltatlan tanárokat.

Azt az óriási hibát is elkövetik, hogy a járvány kellős közepén oltási kampányt szerveznek. A biológia mai állása szerint a járvány idején az oltással azt érik el, hogy a vírus mutálódjon, s újabb verzió jelenjen meg. Vagyis a delta + variáns nem a véletlen műve.

A LEGDRÁMAIBB dologra készülnek, az 5-12 éves korosztályt is be akarják oltani ezzel a kísérleti szerrel. Tiltakozom! Lehet, hogy a társadalom egy része tudatlan, más része félti az egzisztenciáját, de azért adott a teremtő számomra észt és szívet, hogy tiltakozzam az általam felismert anomáliák ellen. A magyar társadalom számottevő része felismerte ezeket az ellentmondásokat, de az embereket nem igaz beszéddel győzik meg, hanem folytatják a hazudozást, s a zsarolást.

Tehát nem veszem tudomásul azt a szörnyűséget, amivel zsarolni próbálnak. Tiltakozom!

Százhalombatta, 2021. november 22. Tóth Zsuzsánna Márta

Kattints ide, ha anyagi támogatásoddal szeretnéd segíteni a munkánkat.
KÖSZÖNJÜK SZÉPEN!

Szólj hozzá