Ez az első húsvét az egyház történetében, ameit hívők nélkül kell megrendezni

Kattints ide, ha anyagi támogatásoddal szeretnéd segíteni a munkánkat.
KÖSZÖNJÜK SZÉPEN!

A teljesen lezárt Szent Péter téren a keresztút vonalát mécsesek világították meg.

Ferenc pápa azt mondta, hogy a remény nem oszlatja el a szenvedést, de segítséget nyújt. Az egyházfő a vasárnap délben a húsvéti Urbi et Orbi áldást a hívők nélküli bazilikából adja a központi lodzsa helyett.

A római via crucis, vagyis a keresztút hagyományos helyszíne a Colosseum, de 1965 óta először a nagypéntek esti eseményt nem az ókori amfiteátrumnál tartották meg. A keresztút ezúttal hívek nélkül zajlott, a tizenkét állomást csak a vatikáni egészségügyi hivatal dolgozói, Padova egyik börtönének igazgatója, egy fegyőr, valamint egy korábbi elítélt járhatták be. A hívek online követhették az eseményeket.
A koronavírus-járvány miatt a Colosseum előtti tér most teljesen néptelen volt, ahogyan a Vatikán és Róma egész városa is. Ez az első húsvét az egyház történetében, amelyet hívők nélkül, az interneten rendeznek meg. A teljesen lezárt Szent Péter téren a keresztút vonalát mécsesek világították meg.

A római San Marcello al Corso-templomban őrzött keresztet 1522-ben körbevitték a városban az akkori pestisjárvány után. Most a koronavírus-járvány terjedése óta a Vatikánban állították ki. 

A keresztet többen vitték felváltva, köztük a vatikáni egészségügyi hivatal dolgozói, Padova egyik börtönének igazgatója, egy fegyőr, valamint egy korábbi elítélt is. Az állomásokon elhangzó gondolatokat többen írták, köztük a börtön rabjai, egy elítélt édesanyja, egy meggyilkolt lány szülei, egy fegyőr, valamint egy börtönben szolgáló pap.

A meditációk a fizikai és lelki börtönbe zárt emberek szenvedésére világítottak rá, ami gyakran a mással szembeni előítélet rácsait is jelentheti.  Ferenc pápa az idei keresztút végén rögtönzött beszédet sem mondott.

Kattints ide, ha anyagi támogatásoddal szeretnéd segíteni a munkánkat.
KÖSZÖNJÜK SZÉPEN!

Szólj hozzá