Egy vezető neurológus a sebtében összerakott oltások melléhatásairól

Kattints ide, ha anyagi támogatásoddal szeretnéd segíteni a munkánkat.
KÖSZÖNJÜK SZÉPEN!

Arra szólította fel a szülőket, hogy ne hagyják, hogy a gyermekükkel kísérletezzenek.

Kilenc éve íródott a cikk, de ma is megfontolandó tanulságokat hordoz.

A H1N1 elleni védőoltás halálos, az idegeket érintő betegséghez vezethet - egy vezető neurológus szerint. A levélből kiderül, hogy a vakcina az agyi idegeket érintő Guillain–Barré-szindrómát (GBS), a klasszikus krónikus, gyulladásos demyelinisatiós polyneuropathiát, válthatja ki. A betegség az idegeket támadja meg, bénulást és légzési nehézségeket okozhat, sőt még halálos kimenetelű is lehet - olvasható  az orvostudományi továbbképző webportálon, az elitmed.hu-n.

Hasonló eset történt már az Egyesült Államokban 1976-ban, amikor az influenza elleni vakcinát 10 héten belül visszavonták, mert több ember meghalt az oltóanyag miatt, és a GBS megjelenése nyolcszorosára nőtt.

Az új vakcinát nem tesztelték megfelelően és hatásai jelenleg ismeretlenek.
Dr. Mercola, Nagy-Britannia egyik vezető neurológusa szerint megismétlődhet az 1976-os incidens, ami az államnak sok pénzébe kerülne, és számtalan egyéni tragédiához vezetne.
Először is arra szólítja fel a szülőket, hogy ne hagyják, hogy a gyermekükkel kísérletezzenek az orvosok.

Világszerte hamarosan megkezdődik (néhol már megkezdődött - a szerk.)az oltóanyagok beadása. Legelőször a terhes nők, a hat hónaposnál idősebb kisgyerekek, a beteg felnőttek és az egészségügyben dolgozók részesülnek a vakcinából. Mercola szerint pont ők azok, akiknek immunrendszere a leggyengébb és a legnagyobb veszélynek vannak kitéve. Az elkövetkező hetekben valószínűleg dönteniük kell, hogy vállalják-e a kockázatát a még ismeretlen mellékhatásoknak.

A H1N1-influenza elleni gyógyszerek használata az utóbbi időben rohamosan megnőtt. Egy új tanulmány szerint a tabletták, mint például a Tamiflu, a gyermekek 50 %-ánál okoztak mellékhatásokat. Ilyen volt a hányinger, hasi görcsök, rémálmok és koncentrációs nehézségek, alvási panaszok.
"Gondoljon rá, mielőtt gyógyszert venne be, hogy a H1N1-influenza lefolyása a legtöbb esetben mérsékelt, és még a hagyományos influenza is súlyosabb tüneteket produkál!"

Mégis, hogyan okozhat egy oltóanyag ilyen károkat? Az oltás célja elvileg, hogy segítsen a szervezetnek védekezőképességet felépíteni a káros organizmusokkal szemben.
Normális esetben a betegséget okozó organizmusok a nyálkahártyákon át jutnak a szervezetbe, aminek hatására az immunrendszer aktiválódik. Az oltás során az élő vagy elölt vírusokat, kikerülve a „szolgálati utat” egyenesen a szövetekbe juttatják. Az immunrendszer magasabb fokozatba kapcsol, hiszen támadás érte, és megpróbál ellenanyagot termelni. Ám, ha túl gyenge, sok mellékhatás léphet fel, ami komoly károkat okozhat.

Dr. Mercola D-vitamin szedését ajánlja azoknak, akik szeretnének felkészülni az őszi hónapokra. Már több tanulmány során is bizonyították, hogy a D-vitamin-szint fontos szerepet játszik a vírussal való megfertőződés kockázatának esetében. Az orvosok szerint minél magasabb a szervezetében található D-vitamin-szint, annál kisebb az esélye, hogy megfázna vagy influenzás lenne. Bár influenzajárvány esetében még nem vizsgálták a vitamin hatékonyságát, biztos nem árt.

Dr. Mercola a D-vitamin rendszeres szedését javasolja az egész évre, 60 ng/ml mennyiségben. Természetesen az immunrendszere erősítése és a vitaminok szedése mindenképp jótékony hatással lehet az egészségére.

Kattints ide, ha anyagi támogatásoddal szeretnéd segíteni a munkánkat.
KÖSZÖNJÜK SZÉPEN!

Szólj hozzá