Döbbenetes számok: eddig ennyit költött a kormány a járvány elleni védekezésre

Elemzésben összegezte a Számvevőszék a járvány költségvetési folyamatait.

Nemcsak a lakosságot és a vállalkozásokat, hanem a költségvetést is nyomás alá helyezte a koronavírus-járvány: a magyar költségvetés - részben a források rugalmas átcsoportosításával - mintegy 1720 milliárd forintot fordított a járvány gazdasági és társadalmi következményeinek enyhítésére.

Idén márciusban a COVID-19 világjárvány Magyarországot is elérte. Az államháztartás központi alrendszerének első félévi pénzforgalmi hiánya 1837,0 milliárd forint lett, a költségvetési törvényben rögzített éves értéknek az ötszöröse. 

A Járvány Elleni Védekezési Alapból 642,2 milliárd forint teljesítés történt, ez 216,0 milliárd forinttal haladja meg az alap bevételeit. Gazdaságvédelmi kiadásokra 872,8 milliárd forintot teljesítettek, ami 69,6 milliárd forinttal marad el a rendelkezésre álló kerettől. A Gazdaságvédelmi Alap részévé vált Nemzeti Foglalkoztatási Alap 206 milliárd forintos kiadása időarányosnak tekinthető a számvevőszék szerint. Az EU-ból érkező Járvány Elleni Támogatások Alapba forrás nem érkezett, így kiadás sem teljesült belőle – írják az ÁSZ elemzői.

A központi költségvetés adóssága 2020. június végén 31 853,3 milliárd forint volt, 7,3 százalékkal magasabb, mint 2019 végén. A legnagyobb mértékű (18,0 százalékos) növekedés a devizában denominált kötvények esetében következett be. A forintadósság 4,9 százalékkal emelkedett. A háztartások fogyasztási kiadásai visszafogásával párhuzamosan a lakossági megtakarítások nőttek. Ez kedvező a növekvő államadósság nagyrészt hazai forrásokból történő finanszírozásához. A lakosság nettó pénzügyi vagyona 2020 második negyedévében közel 1500 milliárd forinttal nőtt.

Idén júliusban és augusztusban folytatódott a költségvetési hiány emelkedése, de a márciusi, májusi és júniusi összegnél számottevően kisebb mértékben. A hiány növekedését mérsékelte, hogy a két hónap alatt közel 300 milliárd forint uniós bevétel érkezett a költségvetésbe. Az államháztartás központi alrendszer hiánya augusztus végére 2261,3 milliárd forintot ért el. 

Az Állami Számvevőszék elemzése INNEN letölthető.


Szólj hozzá