Az idős orvos kifejlesztett egy vakcinát - a bevizsgálás helyett megvádolták, hogy bűncselekményt követett el

Kattints ide, ha anyagi támogatásoddal szeretnéd segíteni a munkánkat.
KÖSZÖNJÜK SZÉPEN!

A 74 éves férfi örömmel jelezte a hatóságoknak, hogy milyen eredményre jutott, de elismerés helyett komoly büntetésre számíthat.

A lübecki Winfried Stöcker laboratóriumi orvos egyedül fejlesztette ki egy a COVID-19 ellen hatékony oltást. A Spiegel beszámolója szerint azonban az ügyészség most nyomozást folytat ellene - mivel semmilyen engedély nem állt rendelkezésre az oltóanyag tesztelésére önmagán vagy másokon.

Egy 74 éves orvos-vállalkozó szerint vakcinája 90 százalékban hatékony. Erről tájékoztatta a Paul Ehrlich Intézetet, mert szeretett volna segíteni az embereken. Az ügyészség  nyomozást rendelt el.

A férfinek saját laboratóriuma van, és több évtizedes elismert kutatási tevékenység van a háta mögött. A vakcinát először saját magán tesztelte, majd néhány barátján és családtagjain. Őt is meglepte, hogy hogy az általa kifejlesztett "rekombináns antigén" milyen magas védőhatással bír a SARS-CoV-2 kórokozóval történő fertőzés ellen. Ezt követően még kb. 60 embernek adta be. Őket tesztelve állítja, hogy több mint 90 százalékuknál védő antitestek keletkeztek.Vagyis a vakcina hatásos volt!

A nagy gyógyszergyárak által előállított mRNS-vakcinákkal ellentétben a Stöcker-vakcina klasszikus elhalt vakcina - bevált módszer, kevesebb mellékhatással, mint például élő vakcinák, amelyek gyengített kórokozókat használnak. Semmiféle mellékhatást nem tapasztaltak. Ráadásul a vakcina tárolásához és szállításához semmilyen különös hűtés nem szükséges.

Az orvos tisztában volt azzal, hogy nincs engedélye a kísérletekre, de a koronai válságra való tekintettel nem akart várni. Szerette volna, ha felfedezését klinikai körülmények között is elkezdik tesztelni. Az általa alapított cég autoimmun és fertőző betegségek diagnosztizálására szakosodott Euroimmun teszteket is kidolgozott a COVID-19-hez. A szakmai renoméjára építve ezért jelentkezett nagy reményekkel a Paul Ehrlich Intézetnél.

Bízott a partnerségben, ám egészen mással kellett szembesülnie.

Hiába állította, hogy az oltóanyag segítségével "hat hónap alatt a lakosság háromnegyedét immunizálhatja Corona ellen."

Két virológus, Hendrick Streeck és Christian Drosten úgynevezett semlegesítési tesztekkel igazolták a vakcina hatékonyságát is. Drosten azonban fontosnak tartotta a Spiegel számára elmondani, hogy ez inkább diagnosztikai vizsgálatok és kevésbé az oltás hatékonyságának vizsgálata volt.

Drosten további reakciója szintén meglehetősen visszafogott volt - mondta Stöcker. Arra a kérdésre, hogy az oltóanyagával végzett klinikai vizsgálatok után hogy látja, hasznosak-e, csupán annyit mondott, hogy hasonló vagy esetleg azonos koncepciók már a kísérleti szakaszban vannak.

2020. szeptember 2-án jelentette Stöcker a felfedezését a Paul Ehrlich Intézetnek (PEI). Arra számított, hogy a PEI lelkes lesz - a koronavírus állítólagos fenyegetése miatt. Ehelyett Stöcker december elején idézést kapott a Schleswig-Holstein Állami Bűnügyi Rendőrségtől. A felelős nyomozó főfelügyelő szerint Stöcker ellen nyomozás folyik az orvosi törvény megsértése miatt.

Klaus Cichutek, a PEI elnöke öt nappal Stöcker bejelentkezése után jelentést tett a Kieli Állami Szociális Szolgáltatási Irodában, miszerint:

"A PEI álláspontja szerint bűncselekmény gyanúja merül fel."

Cichutschek szerint egy gyógyszert használtak a kifejlesztett antigénnel, nevezetesen a COVID-19 elleni vakcinát. Ezért "bűncselekmény gyanúja" áll fenn, mivel a "klinikai vizsgálat" egy "kísérleti gyógyszerrel" a szükséges engedélyek nélkül zajlott le. Az Állami Szociális Szolgáltatási Hivatal ezután jelentést tett az állami bűnügyi rendőrségen. A hivatal szerint az eljárás "sürgős" volt, mivel nem zárható ki, hogy "további oltásokat végeznek, amelyek komolyan veszélyeztethetik a tesztalanyok egészségét.

Stöcker ügyvédje az FDP politikusa, Wolfgang Kubicki, az ellene indított előzetes eljárás lezárását kérte, mert "nem végzett klinikai vizsgálatokat". Inkább "egyéni gyógyítási kísérletekről" van szó, amelyekhez nincs szükség jóváhagyásra. Az orvos csak kérésükre és tájékoztatásuk után adta be az oltást a barátoknak és a családtagoknak. Így gyógyszerjogi szempontból sem hibáztatható. Stöcker csak azt akarta, hogy közölje ötletét a PEI-vel, és megnyerje a hatóságot a további vizsgálatok lefolytatására. 

"A Paul-Ehrlich-Institut em válaszolt a megkeresésemre, hanem egyből büntetőjogi panasszal élt. Hogy miért, ez az intézet titka."

A PEI  január 6-án felkínálták számára, hogy "strukturált konzultáció keretében" bemutassa módszerét.

Stöcker azonban kijelentette: már nem bízik a PEI-ben, mert az ajánlat "túl későn" érkezett - miután ellen büntetőfeljelentést tettek.
Az orvos kijelentette: oltásával nem keresett pénzt, de minél több embert meg akart védeni a koronavírustól. Ezért mindenki számára hozzáférhetővé akarja tenni módszerét. Forrás

Kattints ide, ha anyagi támogatásoddal szeretnéd segíteni a munkánkat.
KÖSZÖNJÜK SZÉPEN!

Szólj hozzá