Amiről világszerte hallgatnak az intenzív oltási kampányban

Kattints ide, ha anyagi támogatásoddal szeretnéd segíteni a munkánkat.
KÖSZÖNJÜK SZÉPEN!

Byram Bridle a kanadai Guelph Egyetem virológia és immunológia szaktekintélye néhány nappal ezelőtt komoly figyelmeztetést tett közzé  a géntechnológiával módosított Covid oltásokkal kapcsolatban. Több orvossal közösen kérvényezték, Japánban hogy felvilágosítást kaphassanak a nyilvánosan még nem hozzáférhető állatkísérleti adatok eredményeiről a Pfizer/Biontech mRNA oltásaira vonatkozóan.

Az adatokból, különösen a farmako-kinetikai áttekintő táblázatokból kiderül, hogy az mRNS nanorészecskék nem maradnak lokálisan az izomszövetben a szúrás helyén, ahogy azt a gyártók feltételezik és állítják, hanem olykor jelentős koncentrációban a szervekbe kerülnek, ahol a sejtek szép sorban felveszik őket. Bridle szerint ezek az állatkísérletekből származó ismeretek megmagyarázhatják, miért alakulnak ki súlyos komplikációk (beleértve a szívizomgyulladást és a trombózist), valamint vérrögök okozta halálozások az emberek oltása után.

Bridle figyelmeztet:

„Hibát követtünk el. Maga a tüskefehérje toxikus és veszélyes az emberekre. És ez akár az anyatejen keresztül is átvihető a szoptatott gyermekekre.”

Az interjú a cikk alján megtekinthető. A magyarra fordított szövege:

“Sokat beszélünk napjainkban a tudományról. Ez gyors tempóban kerül nyilvánosságra. És egy csomó ember teszi fel kérdések tömegét. Ilyen kérdéseket: Biztonságosak az oltások a gyermekek számára? Nagy a nyomás, hogy a gyermekeket 12 éves kortól amilyen gyorsan lehet, oltani kéne, de ez nem mindenkit győzött meg. Még ha nem is oltásellenesek, mégis nagyon sok szülő ideges attól, hogy valamit a gyerekeibe ültessen. És akkor olvastam, hogy több tucat szívprobléma volt serdülőknél és fiatal felnőtteknél, melyeket Izrael most vizsgál. Azt vizsgálják, hogy miért különösen férfiak, nem kizárólag, de leginkább 22 év körüli és annál fiatalabbak kapnak szívizomgyulladást. Tehát 1–4 nappal azután, hogy megkapták az oltást, légszomj és fáradtság, valamint nagyon speciális mellkasi fájdalmak jelentkeznek. Ez enyhe dolog. Tehát valójában senki sem lett igazán beteg és nem is halt bele, de az ember tudni akarja, mi van, ha valamit beadnak a gyerekeinek.

Itt van velünk Dr. Byram Bridle, a vírusimmunológia professzora a Guelphi Egyetemen. Orvos.

Önre senki nem mondhatja, hogy oltásellenes. Kérem, mondja el, mit gondol a szívizomgyulladásról, mint mellékhatásról? 

Dr. Bridle: Mint ahogy Ön is mondta, én támogatom az oltásokat, de mindig szeretném biztosan tudni, hogy a tudományt helyesen alkalmazzák, és hogy gondosan követjük a kutatásokat, mielőtt az oltóanyagok tömeges bevezetését megkezdjük. Ezt szeretném kifejteni. De előre figyelmeztetem önt és a közönségét: a történet, amit el fogok mesélni, kissé ijesztő. Van néhány nagyon fontos tudományos információ, amelyeket csak néhány napja tudtunk meg, és amelyek helyrerakják az összefüggéseket. Én, és több nemzetközi szinten elismert kolléga, már pontosan értjük, miért lépnek fel ezek a problémák az oltásokkal kapcsolatban. 

Nincs időm itt a tudományos részletekbe bocsátkozni, de biztosíthatom arról, hogy mindent, amit itt bemutatok, ismert és elismert tudományos folyóiratok tudományos publikációi teljes mértékben alátámasztják. Mindezek az információk a rendelkezésemre állnak. Folyamatban van, hogy mindezt egyetlen dokumentumba foglaljam, és remélem, széles körben tudom majd terjeszteni. Az ön hallgatói az elsők, akik ezt az eredményt nyilvánosan megtudják. 

A következőről van szó: a SARS CoV-2 koronavírus felületén tüskefehérje található. Ez a tüskefehérje teszi lehetővé, hogy a vírus megfertőzze a testünket. Ez az oka, hogy a tüskefehérjét az oltóanyagainkban felhasználták. Az oltóanyagok, amikkel a testünkben lévő sejteket arra serkentjük, hogy ezt a fehérjét előállítsa. Ha ez ellen egy immunválaszt tudunk létrehozni, akkor elméletileg megakadályozzuk, hogy a vírus megfertőzze a testet. Ez az oltás elméleti háttere.

De ha az ember a súlyos Covid-19 betegséget kutatja, akkor minden, amit ön az előbb elmondott, a szívproblémák, sok szív- és érrendszeri probléma, vérzés és vérrögök a súlyos Covid-19 betegséggel függnek össze. A tudomány rájött, hogy ha a tüskefehérje a véráramba kerül, szinte biztosan ez okozza a szív- és érrendszer károsodását.Amikor a tisztított tüskefehérjét a kísérleti állatok vérébe fecskendezik, mindenféle károsodást szenvednek a szív- és érrendszerben, és átjuthat a vér-agy gáton és károsodást okozhat az agyban.

Nos, első pillantásra ez nem tűnik túl aggasztónak, mert ezeket az oltásokat a vállizomba fecskendezzük. Korábban azt gondolták, hogy ezek az oltások úgy működnek, mint bármelyik szokásos oltásunk, hogy sehova máshova nem mennek, mint ahol az oltás helye van. Tehát, hogy a vállban maradnak. A fehérje egy része a helyi nyirokcsomókba kerül, hogy aktiválja az immunrendszert. És ez az a pont, ahol a legújabb tudományos felfedezések szerepet kapnak. Itt lesz ijesztő a dolog. Pár kollégámmal együtt a japán regisztrációs hatósághoz fordultunk a kérésünkkel, és megkaptunk egy úgynevezett biodisztribúciós tanulmányt. Ez az első alkalom, hogy a tudósok betekintést kaptak a mRNS vakcinák oltás utáni hollétéről. Az oltás a vállizomban marad? A rövid válasz: semmi esetre! És ez nagyon nyugtalanító.

A tüskefehérje a vérbe kerül, az oltás után több napig kering a vérben. Felhalmozódik számos szövetben, például lépben, csontvelőben, májban, mellékvesékben és ami számomra a legaggasztóbb, meglehetősen nagy koncentrációban halmozódik fel a petefészkekben.

Egy publikáció, ami a minap lett tudományos munkaként elfogadva, igazolja ezt. Megvizsgáltak 13 fiatal egészségügyi dolgozót, akik a másik mRNS alapú vakcinát a Modernát kapták, melyet Kanadában használunk, és ez ezt megerősítette. Megtalálták a tüskefehérjét a véráramban, vagyis a vakcinát kapó 13 egészségügyi dolgozó közül 11 vérében. Ami azért aggasztó, mert régóta tudjuk, hogy a tüskefehérje patogén fehérje. Ez egy méreganyag. A vérkeringésbe kerülve károsíthatja a testünket.

Mostanra egyértelmű bizonyítékaink vannak arra, hogy ezek az oltások, melyek a testünket, az izmokat vagy a delta izom sejtjeit a fehérje előállítására kéne hogy stimulálják, sajnos a véráramba kerül. Amikor bekerül a véráramba, kötődhet a vérlemezkéink és az ereket kibélelő sejtek receptoraihoz. Ha ez megtörténik, a két dolog egyikét válthatja ki: vagy a vérlemezkék összecsomósodását okozza és ez vérrögökhöz vezethet. Pontosan ezért láttunk alvadási rendellenességeket ezekkel az oltásokkal összefüggésben. És vérzést is okozhat. Természetesen a szív is érintett. A szív fontos része a kardiovaszkuláris rendszernek. Ezért látunk szívproblémákat. A fehérje átjuthat a vér-agy gáton is, és neurológiai károsodást is okozhat. Ezért a vérrögképződés gyakran észlelhető az agyban is.

Aggasztó egy olyan tanulmányból származó információ is, amelyet még nem fogadtak el publikálásra. Megpróbálták ebben a tanulmányban megmutatni, hogy az oltóanyagban lévő antitestek az anyatejen keresztül továbbadhatók. A gondolat az volt, hogy ez jó dolog lehet, mert ez passzív védelmet nyújt a babának. Ami azonban véletlenül kiderült, hogy az oltások, az mRNS vakcinák az anyatej által tényleg továbbadódnak, azért, hogy magát az oltóanyag-vektort juttassák a szoptatott csecsemőkhöz. De mit is jelent ez? Azt már tudjuk, hogy a tüskefehérje bejut a véráramba. A vér összes fehérjéje az anyatejbe koncentrálódik. Ha megnézzük az Egyesült Államok mellékhatásainak adatbázisát, utalást találunk arra, hogy szoptatott csecsemőknél gyomor-bélrendszeri vérzések lépnek fel.”

- Hadd szakítsam félbe. Még kb. 45 másodpercünk van. Úgy gondolom ez nagyon ijesztő.

Igen. Ráadásul hatással van a vérbankra. Jelenleg azt mondja a kanadai vérbank, hogy az oltott emberek adhatnak vért. De nem szabad, hogy ezek a patogén tüskefehérjék tovább legyenek adva azoknak az érzékeny betegeknek, akik a vért kapják! Ez érinti a szoptatott csecsemőket is, és komoly hatással van azokra az emberekre, akikre nézve a SARS-CoV-2 nem egy magas rizikójú kórokozó és ez gyakorlatilag az összes gyereket magába foglalja.

Röviden a következtetés: nagy hibát követtünk el. Ezidáig mindezt nem ismertük fel, azt hittük, hogy a tüskeprotein egy nagy cél-antigén. Nem tudtuk, hogy a tüskefehérje maga egy méreg és egy patogén fehérjét jelent. Tehát ha embereket oltunk, akkor véletlenül egy méreggel oltjuk őket. Egyeseknél ez a vérkeringésbe kerül és ha ez megtörténik, károsodásokat okozhat, mindenekelőtt a szív-és érrendszerben.

És sok más kétségem is van, nincs most rá idő, de sok más kérdés is felmerül a vakcina hosszú távú biztonságával kapcsolatban. Például, ha felhalmozódik a petefészkekben, az egyik kérdésem: Terméketlenné válnak a fiatal nők? 

- Nos, itt be kell fejezzük az interjút. Órákig beszélhetnék önnel, mert annyi információja van. Természetesen az ön véleménye csak egy a sokból. De tudja, ez érdekes, mert önnek egész más rálátása van … az idő majd biztos megadja a választ. Köszönjük, hogy elmondta a véleményét.

Dr. Bridle: Nagy örömömre szolgált. Vigyázzon magára.”

A cikket fordította: Biró Éva.  Forrás: Dr. Uwe Alschner/ ClimeNews Forrás

Kattints ide, ha anyagi támogatásoddal szeretnéd segíteni a munkánkat.
KÖSZÖNJÜK SZÉPEN!

Szólj hozzá