A virológus hangsúlyozza: a jelenlegi oltási kampány egy eddig soha nem látott világkísérlet

Kattints ide, ha anyagi támogatásoddal szeretnéd segíteni a munkánkat.
KÖSZÖNJÜK SZÉPEN!

Alexander Kekulé német virológus "világkísérletről" beszél az oltásokkal kapcsolatban, és megkérdőjelezi a gyermekek elleni oltásokat.

"Ha van egy új típusú oltásunk, a kérdés mindig ugyanaz: nem ártunk-e vele. Én amellett vagyok, hogy ezt a szakmai diskurzust nyíltan folytassuk le.

A 18 év alatti COVID-19 betegek aránya az intenzív osztályokban eddig 0,4 százalék volt. A covid halottá nyilvánított 85 500 német ember közül nyolc (!) kiskorúról tudunk, de szinte mindegyikük súlyos beteg volt.

"Nem lenne értelme, ha az orvosok alaposan megvizsgálják, hogy mely gyermeket szükséges beoltani, ahelyett, hogy az egész korosztályt célcsoportnak tekintik?" - hangzott el az újságírói kérdés. 

A virológus így válaszolt:

"Ez lenne az én ajánlásom is."

Szerinte a társadalom kettészakadt: vannak, aki nem mérlegelnek, és elfogadják, hogy csakis az oltás a megoldás a járvány ellen. A másik csoport mer vitatkozni a hivatalos állásponttal, és tudni szeretne a kockázatokról is.

Kekulé szerint a gyermekek oltásával várni kellene addig, amíg az oltóanyagok át nem mennek a normál helyzetben kötelező engedélyezési protokollon.

"Eddig csak néhány hónapos megfigyelési időnk volt az oltás után. És mégis  rá akarjuk bízni a szülőkre, hogy döntsenek, mi jó a gyereküknek. Úgy, hogy folyamatos a társadalmi és politikai nyomás."

Az egész etikai kérdés is, főleg, hogy egy holland tanulmány kimutatta, hogy az mRNS vakcinák segítenek a SARS-CoV-2 ellen, de más vírusok elleni védekezési mechanizmusok lelassulnak. Senki sem tudja megjósolni, hogy ez mit eredményez közép- és hosszú távon

Ezenkívül hangsúlyozta, hogy a járványokat soha nem sikerült még oltással felszámolni. Ráadásul most új hatásmódon alapuló vakcinát használtak világszerte minden korosztályban.

Kekulé így foglalta össze:

"Ez egy világkísérlet. Történelmi kísérlet a Homo sapiens létezése óta." Forrás

Kattints ide, ha anyagi támogatásoddal szeretnéd segíteni a munkánkat.
KÖSZÖNJÜK SZÉPEN!

Szólj hozzá