A legtöbb koronavírusos nem is érez tünetet magán

Kattints ide, ha anyagi támogatásoddal szeretnéd segíteni a munkánkat.
KÖSZÖNJÜK SZÉPEN!

Az ápoló azt írja, a hivatalos adatokat nyugodtan be lehet szorozni tízzel.

A Ripost tette közzé egy ápolónő véleményt, aki másképp értékeli a történéseket, mint a legtöbb nyilatkozótól hallhatjuk.

A fiatal ápolónő, aki házi karanténból fogalmazta meg mondanivalóját, mivel egy koronavírusos betegtől ő is elkapta a fertőzést. A szerkesztőség lerövidítette az írást, és azokat a részeket, amelyek alapján beazonosíthatóak lennének a szereplők, kivették.

„Nem degradálni akarom ezt a vírust, ami nem, nem olyan mint egy influenza, de nem, nem kerültem lélegeztetőgépre, az ismerősöm se, aki 67 éves, és még jó páran nem” – kezdte a levelét az ápoló, aki azt írja, igen gyakori példa, hogy egy sima megbetegedést is átad az unoka nagyszülőnek, aki attól tüdőgyulladást kap, és hasonló állapotba kerül, mint most. Csak azt nem úgy dokumentáljuk le a patológián, ahogy kéne, pedig

évente 100-szor többen halnak és fognak is belehalni másba az idősek, mint most a 'divatos' koronába. Személy szerint én jobban féltem az Ebolától, de ez csak én vagyok.

Persze, azt azért hangsúlyozza, hogy a koronavírus komoly dolog, épp ezért jó, hogy az emberek ilyen elővigyázatosak, hiszen csak így lehet lassítani a járvány terjedését, de sok téveszme él a fejekben.

„El kell fogadni, hogy nem mindenki fog most otthon ülni, mert egyedül él, és el fog bizony menni 5 naponta egy kiló kenyérért a boltba. Sőt, le fogja vinni a kutyát sétálni. Nem kell ezekről az emberekről napi 10 gyűlöletposzt. Lehet hogy a posztokat írók nem hallották, hogy ez a vírus nem úgy terjed, hogy kimegyek a lakásból, és puff, máris lélegeztetőgépre kerülök és meghalok? Azok, akik néha ész nélkül osztják az észt, le merem fogadni, azoknak a fele már elkapta, csak nem tudnak róla. Villamoson, boltban, bulikban” – mondta.

Az ápolónő jelenleg is karanténban van, hiszen ő is elkapta a koronavírust. Mint mondja, ez számára végre a pihenést jelenti, örül, hogy lazíthat egy kicsit, mostanában ugyanis rengeteget dolgozott.

„Én elkaptam, mert utólag kiderült, hogy koronás beteget ápoltam napokig. A napomat abban a kórteremben töltöttem, kb. 12 óráig nem ettem, nem ittam, wc-n se voltam kint, bár mitől kellett volna...? Pozitív lettem, hát Istenem” – vallotta be a nővér, aki sejtette, hogy megfertőződött, hiszen kezdetben enyhe tüneteket mutatott, hasmenés, légszomj, pici hőemelkedés, de ezek már elmúltak rajta, mire kiderült az igazság. Jelenleg otthon lábadozik, csak azt sajnálja, hogy egyedül kell lennie.

„Pedig van férjem. Akin, tudom, szintén át fog menni a koronavírus, vagy már át is ment, csak nem tudja. Utóbbit majdnem 100% bizonyossággal mondom. Aki fiatalabb, és nincs komoly betegsége, lehet, észre se veszi a dolgot. De nem mindenki szerencsés, sajnos sokan bele fognak halni. A kormány célja nem az, hogy megállítsuk a fertőzést, hanem lelassítsuk, mert összeomlana az eü rendszer. Megállítani teljességgel nem lehet. A hivatalos kormány honlapján látott számokat bátran be lehet szorozni 10-zel. Komolyan” – jelentette ki.

„A nagyon idős beteg, akit ápoltam, és egyébként nagyon cuki néni volt, sajnos elhunyt. Szomorú, de ez ilyen. Egy mezei influenza is bármikor megölheti ezt a korosztályt, ha tüdőgyulladást okoz. Ne azok pánikoljanak a legjobban, akik 30 évesek, semmi bajuk, és 200 km-re laknak anyóstól/apóstól. Kell félni, de módjával” – zárta sorait az ápoló, aki újra hangsúlyozta, nyilván vannak, akik nem lesznek olyan szerencsések, mint ő vagy társai az enyhe lefolyással, de nem azzal terjed a vírus, hogy begépeli, hogy koronavírus, így felesleges állandóan rettegni.

„Mindenki vigyázzon magára, szeretteire, embertársaira, jó egészséget, egyetek sok vitamint, figyeljetek a higiéniára, hordjatok maszkot és fölösen ne spájzoljatok, ha baj van, akkor pedig háziorvost értesíteni telefonon! Mindenkinek jó egészséget, és a legjobbakat!” – írta az ápoló.

Kattints ide, ha anyagi támogatásoddal szeretnéd segíteni a munkánkat.
KÖSZÖNJÜK SZÉPEN!

Szólj hozzá