A koronavírus intézkedések elleni tüntetés egyik résztvevőjének beszámolója

Kattints ide, ha anyagi támogatásoddal szeretnéd segíteni a munkánkat.
KÖSZÖNJÜK SZÉPEN!

Felejthetetlen élmények az eddigi legnagyobb berlini demonstráción!

Annyian voltunk, hogy Berlin belerengett. Legalább 1,3 millióan!
A rendőrök már a felvonulás előtt megnehezítették az emberek bejutását az „Unter den Linden” utcába, mert lezárták a Brandenburgi kaput. Ezért csak kerülővel tudták a később érkezők megközelíteni a helyszínt.
Délelőtt 10:15-kor lódult meg a tömeg, a férjem és én 11:30-ig vártunk az ismerőseinkre, és csak akkor indultunk el.

Az egész utca sok-sok kilométer hosszan tele volt emberekkel, annyian voltunk, hogy se a felvonulás eleje, se a vége nem látszott. 16 órakor értünk a Június 17. utcához, ahol a beszédeket tartották volna 15:30-tól. Mire odaértünk a rendőrök már nem engedtek át minket, mert hogy megtelt az utca és megvan a megengedett 500.000 ember.
Már az előttünk haladó tömegek is csak kerülő úton tudtak bejutni az utcába és mindenki más is, aki még utánunk jött. Ennyi embert még életemben nem láttam!

A beszédekből szinte semmit sem hallottunk, mert a rendőrök folyamatosan elvették a szót a rendezőktől, és a távolságtartásra meg a maszkviselésre szólítottak fel minket, miközben azzal fenyegettek, hogy feloszlatják a tüntetést. Erre a tömeg füttyel és „Freiheit” (szabadság) kiabálással válaszolt.
Később egyre több rendőr érkezett, és a tömeg azt kántálta nekik, hogy „Wir bleiben da” (Mi itt maradunk). és „Schließt euch an!” (csatlakozzatok hozzánk).

Ezután 17:30-ig mindenki rendületlenül kitartott és nem mozdultunk. Akkor az egyik rendező a tüntetők egy részét a Reichstag-hoz vitte, majd a Bundeskanzleramt-hoz, és ott megkezdtük az épület körbefogását.
A rendőrök már ott is gyülekeztek és feltartóztattak minket., de jó egy órát ellenállt a tömeg a rendőri kényszerítésnek. Aztán az ott lévő szervező köszönetet mondott a kitartásért, és az erőszak elkerülése érdekében hivatalosan is feloszlatta az ottani gyülekezést.

Sokan hazamentek, de mi még visszamentünk az eredeti helyszínre, ahol továbbra is rengeteg ember volt, és ment a huzavona a rendőrökkel, mígnem az ottani szervezők is a demonstráció békés befejezése mellett döntöttek.
Megmutattuk, hogy mennyien vagyunk. Rengetegen! Még akkor is, ha azt hazudják, hogy csak 20 ezren voltunk ott. Mi, akik résztvettünk a tüntetésen tudjuk az igazat, és a következő demonstrációra minimum 2-szer annyian megyünk.

Ne adjátok fel ti sem otthon! Meg vagyunk félemlítve és be vagyunk csapva, de ha hiszünk magunkban, csak a jó Isten állíthat meg bennünket.

Kattints ide, ha anyagi támogatásoddal szeretnéd segíteni a munkánkat.
KÖSZÖNJÜK SZÉPEN!

Szólj hozzá