A hajbalzsam 9 meglepő felhasználási területe - természetesen a hajápoláson túl

Kattints ide, ha anyagi támogatásoddal szeretnéd segíteni a munkánkat.
KÖSZÖNJÜK SZÉPEN!

Most megtudjuk, hogy mi mindenre jó még.

A hajbalzsamok ápoló összetevői a hajadon kívül másra is kifejtik hatásukat, és sok problémára hasznosnak bizonyulnak. 

1. Kényes ruhák mosása
Tegyünk egy kanál hajbalzsamot langyos vízbe, majd ebben mossuk ki a kényesebb ruhákat.

2. Öblítő
Készítsünk egy keveréket hajbalzsamból, vízből és ecetből úgy, hogy mindegyik összetevő egyenlő arányban legyen. Töltsük egy flakonba és használjuk öblítőként. Puha és illatos lesz tőle a ruha.

3. Elnyúlt trikó
Sokszor előfordul, hogy mosás után eldeformálódik egy ruhadarab. Ezt a dolgot ma már könnyen helyrehozhatjuk, ha hideg vízbe öntünk 1/4 pohár hajbalzsamot, majd néhány óráig ebben áztatjuk a károsodott ruhát.

4. Bőrcipők ápolása
A téli bakancsokat kenjük be hajbalzsammal, mert a hajbalzsam sok viaszt tartalmaz és ettől a bakancsok sokkal szebbek lesznek.

5. Szobanövények levelének ápolása
Ha a szobanövények levelei elvesztik a fényességüket, akkor töröljük le a port róluk egy banánhéj használatával, majd tegyünk egy puha rongyra néhány csepp hajbalzsamot, ezzel töröljük át a növények leveleit, hogy újra szépek legyenek.

6. Sminklemosó
Lehet, hogy sokak számára hihetetlen, de néhány csepp hajbalzsam helyettesíti a sminklemosót, csak arra vigyázzunk, hogy ne kerüljön a szemünkbe.

7. Borotválás irritáció nélkül
A borotválás után a bőr általában irritálódik, de ha borotvahab helyett hajbalzsamot használunk ,akkor megelőzhetjük ezt a kellemetlenséget.

8. Rozsdásodás ellen
A hajbalzsam használata a fém felületeknek is jót tesz, megakadályozza a rozsdásodást.

9. Lefolyó kitisztítása
A hajbalzsamot használhatjuk az eldugult lefolyó kidugaszolására, öntsünk egy kevés hajbalzsamot a lefolyóba, majd öntsünk rá forró vizet.

Kattints ide, ha anyagi támogatásoddal szeretnéd segíteni a munkánkat.
KÖSZÖNJÜK SZÉPEN!

Szólj hozzá