STUTTGART: 10 ezren tüntettek a kötelező előírások ellen

Kattints ide, ha anyagi támogatásoddal szeretnéd segíteni a munkánkat.
KÖSZÖNJÜK SZÉPEN!

Több mint tízezer ember tüntetett szombaton a délnyugat-németországi Stuttgartban a járványkorlátozások ellen, ahol a járványügyi előírások nem korlátozzák a gyülekezés szabadságát.

A hatóságok előzetesen arra figyelmeztettek, hogy feloszlatják a demonstrációt, amennyiben résztvevői nem tartják be a koronavírus-járvány idején kötelező előírásokat, de a tiltakozás helyszínére vezényelt több száz rendőr nem avatkozott be a menetbe annak ellenére, hogy maszkot alig viselt valaki. 

Egy csapat maszkos kerékpáros "ellentüntető" is megjelent, akik elzárták a mozgás útját.

A tüntetés jórészt békésen zajlott, bár a Bild és a Deutsche Welle beszámolója szerint a felvonulók becsmérelték és kövekkel kezdték dobálni a sajtó helyszínen lévő képviselőit, többek között az ARD élőben bejelentkező stábját, akik emiatt megszakították a közvetítést. A hatóságok letartóztattak egy férfit annak alapos gyanújával, hogy megvert egy riportert.

Clemens Maiert polgármester arra hívta fel a figyelmet, hogy több ezer szabálysértés történt a tüntetés idején, és mindenki pénzbüntetésre számíthat, aki nem viselt maszkot, vagy nem tartotta be az előírt távolságot.

A tiltakozók a "Querdenken 711" mozgalom felhívására vonultak az utcára.

Kattints ide, ha anyagi támogatásoddal szeretnéd segíteni a munkánkat.
KÖSZÖNJÜK SZÉPEN!

Szólj hozzá