NÉMETORSZÁG: a korlátozó intézkedéseket őszig fenn akarják tartani

Kattints ide, ha anyagi támogatásoddal szeretnéd segíteni a munkánkat.
KÖSZÖNJÜK SZÉPEN!

Egy évvel az Egészségügyi Világszervezet (WHO) világjárvány bejelentése után a német koronavírus-harc szakmai zászlóshajója, a Robert Koch Intézet (RKI) kijelentette, hogy immár elindult a harmadik koronahullám. Lothar Wieler, az RKI elnöke az ENSZ Újságírói Szövetségének (ACANU) genfi ​​interjújában azt mondta :

"Németországban már megkezdődött a harmadik hullám. Nagyon aggódom."

Wieler azt javasolja, hogy tartsanak fenn olyan intézkedéseket, mint a maszkok viselése és a távolságtartás - legalábbis őszig, feltéve, hogy a lakosság 80 százaléka addigra be van oltva.

Elmondta, hogy az oltások ellenére továbbra is sürgősen szükség van a védőintézkedések szigorú alkalmazására, például a maszkok viselésére és a távolságtartásra. Az oltási kampányt a mutálódó vírus elleni versenyként írja le. A célt is kijelölte:

"Ha a termelés leállása vagy más ok miatt nincsenek megszakítások, akkor a lakosság 80 százaléka őszre immunis lehet a vírussal szemben. Ebben az esetben minden intézkedés feloldható."

Az RKI elnöke valószínűsíti, hogy az oltást követően "emlékeztető" oltásokra lesz szükség. Hogy milyen időközönként, azt most még nem lehet tudni. Forrás

Kattints ide, ha anyagi támogatásoddal szeretnéd segíteni a munkánkat.
KÖSZÖNJÜK SZÉPEN!

Szólj hozzá