Milliárdok a határon túli hírgyártóknak

Kattints ide, ha anyagi támogatásoddal szeretnéd segíteni a munkánkat.
KÖSZÖNJÜK SZÉPEN!

A magyar kormány támogatja a vajdasági magyar nyelvű médiát. Ez eddig még érthető. De amikor kiderül, hogy milliárdos nagyságrendű összegről van szó, akkor kezd igazán érdekes lenni.

A Szerbiai Oknyomozó Újságírói Központ (CINS) szerint 2011 és 2019 között 12 millió euróval (4,3 milliárd forinttal) támogatta a magyar kormány a Szerbiában megjelenő magyar nyelvű sajtótermékeket. A Pannon Rádió és Televízió a támogatások legnagyobb nyertese. Hozzájuk a megjelölt időszakban  9 millió euró érkezett a Bethlen Gábor Alapítványon keresztül. A cég működtet két rádiót, egy televíziót és egy honlapot.

„Budapesten képesek kitalálni, hogy több száz migráns gyűlt össze Észak-Bánátban, és csak a megfelelő pillanatra várnak, hogy áttörjék a kerítést. Ekkor mi kimegyünk a helyszínre, és kiderül, hogy a néhány száz helyett mintegy 40-50 migráns tartózkodik ott, akik általában békések. Ennek ellenére azt kérik, hogy arról számoljunk be, hogy négyszázan vannak, még akkor is, ha ezt nem tudjuk a felvételekkel bizonyítani. Az is megtörtént, hogy Budapesten valakinek kipattant a fejéből, hogy a migránsok betörtek és kifosztottak több házat, és megtámadják az időseket. A helyszínen kiderült, hogy ez nem így van, a migránsok egy üresen álló házba mentek be, a fosztogatás pedig abban nyilvánult meg, hogy a régi padlót felfeszítették és eltüzelték, mert tíz Celsius-fok volt” – mondta egy, a neve elhallgatását kérő Pannon RTV-s dolgozó.

Pannon RTV igazgatója, Bodzsoni István szerint azonban a tévé szerkesztéspolitikája független, de azt elismerte, hogy szoros kapcsolatot ápolnak az MTVA-val. 

A sikerek hátteréről így nyilatkozott: "Nem is tudom felsorolni azt a sok intézményt, amelyek segítettek. Az én dolgom volt, hogy ezt koordináljam. Ekkor értettem meg, mit is jelent a lobbizás. Egyszer csak az egész 2014-ben kezdett erősödni, kezdtek jönni a fiatalok... Ami végképp belendítette a munkát, az a 2015-ös migránsválság volt. Amikor nekünk nem kellett mást csinálnunk, csak jelen lenni és tudósítani a történelmi eseményekről."

Bodzsonit 2019-ben a Magyar Érdemrend tisztikeresztjével tüntették ki.

A magyar kormány ezen kívül még rendszeresen támogatja: a Magyar Szót, a Hét Napot, a topolyai Express TV-t és a Régió Rádiót, a Vajdaság Ma hírportált és a Jó Reggelt Vajdaságot. (via 24.hu)

Egy tudósítás a Pannon TV-től:

Kattints ide, ha anyagi támogatásoddal szeretnéd segíteni a munkánkat.
KÖSZÖNJÜK SZÉPEN!

Szólj hozzá