LITVÁNIA: Rendőrök támadtak a parlament előtt tüntetőkre

Kattints ide, ha anyagi támogatásoddal szeretnéd segíteni a munkánkat.
KÖSZÖNJÜK SZÉPEN!

Kedden a litván fővárosban, Vilniusban több ezer tüntető követelte a parlament és a kormány lemondását. A tüntetők egy korona-politika ellen szervezett gyűlés után körbevették a parlament épületét, és megakadályozták a képviselők távozását.

Már kora reggel elkezdődött a hivatalosan bejelentett tiltakozó gyűlés a litván főváros központjában. A tüntetésen részt vevő litván tévés műsorvezető és politikus, Kristupas Krivickas szerint több mint 20 ezer ember gyűlt össze a téren. Más források ötezerről beszéltek.

A SzputnyikNews  szerint a tiltakozást olyan közéleti személyiségek szervezték, akik hivatalosan nem tartoznak semmilyen politikai erőhöz vagy mozgalomhoz.

A tüntetésre egyidejűleg került sor a litván parlament, a Seim rendkívüli ülésére, amelyen el kellett fogadni az illegális migráció növekedését megfékező törvényeket. Az egyik csomag a katonaság hatáskörének kibővítését írja elő vészhelyzetekben, míg a másik a fizikai védelem kiépítését a litván-fehérorosz határon. A hatóságok várhatóan új korlátozásokat is bevezetnek szerdán a COVID-19 járvány miatt.

A Szputnyik szerint a gyűlés sokkal komolyabb akció, mint egy egyszerű tiltakozás az oltások ellen. Arminas Mockevičius, a Litván Parasztok és Zöldek Ligájának (LVŽS) tagja szerint a Seim napirendjén olyan témák szerepelnek, amelyek átlépik a demokrácia határát.

Mint a politikus elmondta, a jelenlegi hatóságok "erősen vitatott kezdeményezéseket" javasolnak. Vészhelyzetben (árvíz, aszály, járvány) a katonaságnak meg kívánják adni a jogot arra, hogy mindenkire nézve kötelező utasításokat adjon ki, büntetőeljárást indíthasson azok ellen, akik nem tartják be a katonaság utasításait, és letartóztathassák őket, korlátozhassák a szabad mozgást, megmotozhassák őket.

Délután véget ért a hatóságok által engedélyezett gyűlés, ám a tüntetők nem mentek haza, hanem a  parlament épületéhez vonultak, és élőlánccal vették körül. Megakadályozták, hogy a képviselők elhagyják az épületet.

Mivel a migránsválság miatt a rendőröket kivonták a fővárosból a határ menti térségekbe, kevés volt a rendőr a helyzet kontrollálásához, ezért könnygázt permeteztek az emberekre, ám ez csak tovább szította a feszültséget. Többen megsérültek.

A tüntetők felszólították Gitanas Nausėda elnököt, hogy sürgesse a kormányt, hogy mielőbb mondjon le, és hirdesse ki az előrehozott parlamenti választásokat.

Tervezett covid-szigorítások

Szeptember közepétől az oltatlan emberek számára egy sor szolgáltatás nem lesz elérhető. Nem vehetnek igénybe tömegközlekedést, távolsági közlekedést és nemzetközi közlekedési szolgáltatásokat. Nem mehetnek fodrászhoz, szépségszalonba, kereskedelem és szórakoztató létesítményekbe, éttermekbe, kávézókba, bárokba, játékszalonokba, nem vehetnek részt kulturális-, szabadidős- és sportrendezvényeken, nem mehetnek könyvtárakba, vásárokra, fesztiválokra és egyéb nyilvános összejövetelekre.

Kattints ide, ha anyagi támogatásoddal szeretnéd segíteni a munkánkat.
KÖSZÖNJÜK SZÉPEN!

Szólj hozzá