Hiszel még a gyógyszergyárak csodapiruláiban?

Számold meg, hogy egyetlen esti tévézés alatt hány gyógyszerreklámot tolnak eléd. Aztán gondolkodj.

A modern egészségügy alapvető problémája, hogy a gyógyszerkutatás, -fejlesztés és -terjesztés profitorientált cégek kezében van, s az állami felügyelet e folyamatok fölött egyre gyengül. A gyógyszercégek alapvető érdeke, hogy egy gyógyszer, ha már százmilliókat öltek bele, sikeres legyen, és sokat írjanak fel belőle, mielőtt a szabadalmi idő lejárna. Az új csodapirulák azonban az emberek felére nem hatnak, legfeljebb csak mellékhatásaikat élvezhetik a betegek.

A gyógyszeripar új betegségeket „talál fel”, és emberek millióit veszi rá arra, hogy a vélt betegségében a vélt hatású gyógyszert szedje.

A gyógyszercégek a klinikai próbák kimenetelét is befolyásolják. A következő fázisban manipulálják az adatok nyilvánosságra hozatalának módját. A kezelési ajánlások születésénél is ott bábáskodnak a gyógyszercégeknek elkötelezett szakemberek. De a gyógyszergyárak már ott vannak az alapképzésben is; majd a folyamatos továbbképzéseken, ingyenes utazásokkal összekötött gyógyszerismertető szimpóziumokat rendeznek orvosoknak. Orvoslátogatók milliárdokat költenek orvosok megajándékozására és mindenféle úton-módon való befolyásolására. A cégek rendkívül sokat fordítanak reklámra, ezek részben az orvosokat célozzák meg, de újabb trend, hogy közvetlenül a betegekre irányulnak. A reklámok hamis képét festenek a gyógyszer hatásáról.

Ray Moynihan 2003-as elemzésének címe: „Who pays for the pizza?” (Ki fizet a pizzáért?) A szerző rámutat, hogy az összes szakmai társaság, a szaklapok, a kutatások 60 százaléka, az akadémiai intézetek kétharmada a gyógyszergyárak támogatásából tartja fenn magát. Szinte lehetetlen valóban független szakértőt találni. A vezető szakemberek mind valamilyen módon gyógyszercégek fizetett alkalmazottai vagy tanácsadói.

Allen Roses, a GlaxoSmithKline genetikai kutatásokért felelős részlegének helyettes vezetője kijelentette, hogy a legújabb méregdrága gyógyszerek a betegek felének nem használnak. Roses, aki az észak-karolinai Duke Egyetem kutatója volt, betegségcsoportonként elemezte a gyógyszerek hatástalanságát. Véleménye szerint az Alzheimer-kórban alkalmazott szerek minden harmadik esetben hatnak, a rákellenes szerek pedig csak a betegek negyedében hatásosak. A migrénre, csontritkulásra és ízületi gyulladásra alkalmazott gyógyszerek a betegek felére hatnak. A forgalomban lévő gyógyszerek 90 százaléka csupán az esetek felében, harmadában hatásos.

Hasonló pesszimizmussal nyilatkozott Botz Lajos, a Pécsi Tudományegyetem docense: „A betegeknek csak körülbelül a 40 százaléka tekinthető igazi haszonélvezőnek. […] A készítmények mindenkire másként hatnak. A vérnyomáscsökkentők 60–80 százalékban, a depresszióellenes szerek 55–70 százalékban, a migrénellenes szerek 30–65 százalékban, az epilepszia-gyógyszerek 50–65 százalékban hatásosak, de ennél is rosszabb az arány a daganatellenes szereknél: 30–50 százalék. A kezelés előtt szinte soha nem lehet tudni, hogy kire hat kedvezően és kire nem a javallt terápia, emiatt minden egyes gyógyszerrendelés valójában egy újabb kísérlet kezdetét jelenti”

Találjunk fel betegségeket!

Mint láttuk, az antidepresszánsokhoz ki kellett találni a „depressziót”, de a gyógyszeripar más területeken is fedeztet fel újabb és újabb kezelendő betegségeket, s azokra ő máris kifejleszti a „gyógyszert”. Ilyenkor nem történik más, mint a piac kiszélesítése, új vevőkör felkutatása. Minden iparág ezt teszi, de az egészségipar mégis speciális helyzetben van. Itt az új betegségek feltalálása többnyire a normális testi-lelki működés részének tekintett jelenségek medikalizálása.

A gyógyszeripar és fizetett kutatói számos új betegséget találtak fel, így például a refluxbetegséget, a gyermekkori hiperaktivitást, az irritábilis bélszindrómát, a krónikus fáradtság szindrómát, a férfiak gyengülő szexuális teljesítőképességét vagy a premenstruális szindrómát. Ezek korábban a normál élet ismert jelenségei voltak: gyomorégés, csintalan-nyughatatlan gyerek, ideges béltünetek, fáradékonyság és a menstruáció időszaka körüli feszültebb lelkiállapot, a libidó csökkenése stressz vagy életkor hatására. Ezeknek az állapotoknak természetesen van kezelendő, szélsőséges esete is, de a betegségkreálás miatt elmosódnak a határok: mindenkit kezelni kell.

Részlet Szendi Gábor Depresszióipar c. könyvéből, amely erről a linkről letölthető.


Szólj hozzá