Áldozatok, akik nem is léteznek a hivatalos narratíva szerint

Kattints ide, ha anyagi támogatásoddal szeretnéd segíteni a munkánkat.
KÖSZÖNJÜK SZÉPEN!

A koronajárványnak vannak olyan áldozatai, akikről soha nem beszélnek, így olyan, mintha nem is léteznének. Ők a Sars-Cov2 oltások áldozatai - olvasható az osztrák Servus tv videójának előszavában. Most éppen ezeknek az oltásoknak kellene jogilag kötelezővé válniuk. A Servus riporterei olyan beoltott embereket mutatnak be, akiknek a vakcina idézte elő a problémát.

Majdnem két éve beszélünk a világjárvány áldozatairól. Azóta közvetítik felénk, hogy a súlyosan beteg emberek életéért hogy küzdenek az intenzív osztályokon. Minden áldozat nagy veszteség. Már egy is sok lenne. 

De vannak áldozatok, akiket nem mutatnak be, akikről senki nem beszél, akik valójában nem léteznek, vagy nem kellene létezniük: ők a Sars-Cov2 oltások áldozatai. Most pontosan ezeknek az oltásoknak kellene jogilag kötelezővé válniuk, ez a döntés még jobban megosztja a társadalmat. 

A Servus Riport második része a beoltottakat és hozzátartozóikat mutatja be, akik beszámolnak szenvedésükről és a Covid oltás utáni tapasztalataikról.

A Szövetségi Egészségügyi Biztonsági Hivatal több mint 43 000 bejelentést kapott feltételezett mellékhatásokról. 

A Covid-oltás véd, vagy veszélyt jelent? Az alábbi film kárvallottakkal és a szakértőkkel közösen megpróbál ezeknek és más kérdéseknek utánajárni.

A képre kattintva éred el a német nyelvű videót. 

A filmben elhangzottak fordítását Bíró Éva készítette:

Ausztriában nemrég döntöttek az oltási kötelezettségről, országszerte oltóbuszok vannak bevetésen, bárhol van lehetősége az embernek beoltatni magát. De egyre több beoltott ember panaszkodik mellékhatásokról.

1. eset: A 44 éves Otmar Auberger 2021. novemberben kapta meg az első Pfizert. Az oltóanyag termékismertetőjében is szerepel, hogy a beadást követő 30-37 nap között arcidegbénulás alakulhat ki; vele is ez történt. Baráti társaságban volt, mikor észrevette, hogy nem megy a sörivás, a szája mellé folyik a sör. A felesége azt gondolta, hogy stroke-ot kapott, így azonnal kórházba mentek. Ott az első kérdés az volt, hogy be van-e oltva. Ezért úgy gondolja, nem ő az egyetlen, akivel ez történt. Az arcidegbénulás a mai napig nem múlt el nála nyomtalanul. Kártérítési pert fog indítani.

2. eset: Tanja Kernstock 26 éves 3 gyerekes édesanya röviddel karácsony előtt oltatta be magát, mikor az oltóbusz a környékükön járt. Azért tette, mert családja többi tagja volt már pozitívra tesztelve és volt gyógyult-kártyájuk. A családi programok és a gyerekei kedvéért oltatott. December 23-án magas lázzal, fejfájással és végtagfájdalmakkal kezdődtek a problémái. Állapota miatt a gyerekeiről sem tudott gondoskodni. Az EKG szívinfarktusnak megfelelő képet mutatott és azóta magas vérnyomással és szívritmuszavarral küzd. Az orvosa kiállítana neki egy igazolást, hogy több oltást nem kaphat, de a február 1.-i törvénymódosítás miatt ezt nem fogadják el a hatóságok.

3. eset: Christina 40 éves kórházi nővér július 26-án kapta az első oltást, amitől anafilaxiás sokkot kapott. Ennek ellenére beadatta a másodikat is és azóta betegállományban van. Állandóan kimerült, aluszékony, ízületi- és izomfájdalmak gyötrik. Légzési problémáktól és mellkasfájdalomtól szenved. Alig képes a legalapvetőbb mindennapi feladatok elvégzésére.

4. eset: Hermann 64 éves nyugdíjas férfi az első oltás után stroke-ot kapott, az orvosok mégis javasolták, hogy adassa be a második oltást is. Ekkor újabb stroke-ja lett, kerekesszékbe került.

5. eset: Anita Obermüller a korábban sportos 44 éves betegápoló 2,5 hónappal az első oltás után még mindig mellkasi fájdalmaktól szenved, ha sokat gyalogol. November 9-én kapta meg a Pfizer oltást és 10 perccel később már érezte, hogy megduzzadt a nyálkahártya a szájában, alig tudott nyelni és levegőt is nehezen kapott. Ekkor kérdeztek rá tőle, hogy van-e valamilyen allergiája. Csak ételallergiája van, legalábbis ez az amiről tudott. Kórházba szállították kivizsgálásra és ott megállapítást nyert, hogy az alvadási faktorok háromszor magasabbak a felső normálértéknél. Az orvosainak különbözik a véleménye azzal kapcsolatban, hogy súlyos állapota az oltástól alakult-e ki, de végül kapott egy igazolást, hogy a második oltást nem javasolják számára. Csakhogy ezt neki sem fogadják el a törvénymódosítás miatt. Az oltási mellékhatást maga jelentette be, a bejelentést visszaigazolták és a hatóság részéről az ügy el is van intézve. Napjai félelemben telnek, retteg, hogy újabb oltásra fogják kényszeríteni.

6. eset: A 68 éves Günter S. első oltását május 7-én, 2. oltását június 18-án kapta. Június 24-én, ahogy más években is mindig, csináltatott egy rutin vérvizsgálatot a háziorvosnál. Egyszercsak hívja az orvos telefonon, hogy azonnal menjen be a kórházba, mert az eredmények alapján szívinfarktus veszélye áll fenn. A kórházban ultrahangos vizsgálatot végeztek és szívizomgyulladást diagnosztizáltak. Azt mondta neki a kórházi orvos, hogy 34 betege van ezzel a diagnózissal. Vérkép azóta sem javult, a sportos öregúrnak teljesen fel kellett hagynia a sporttal. A további oltásokat nem ajánlják az orvosok.

7. eset: A 32 éves Rene az oltás óta görcsös rohamoktól szenved és a bal oldala lebénult. Jelenleg is kórházban van. Novemberben oltatta be magát, azért, hogy dolgozhasson. Az oltás után néhány órával jelentkezett az első tünet, a fejfájás, valamivel később pedig az izomgörcsök. Ekkor került kórházba. Azóta folyamatosan fájdalmai vannak és a bal oldala mozgásképtelen.

8. eset: A 36 éves Pia panaszai röviddel az első oltás után (AstraZeneca) kezdődtek a tavaly februárban. Sport közben hamar elfáradt, a szíve sem bírta a terhelést. Vérvétellel neutropéniát állapítottak meg, az orvos szerint az immunrendszere romokban volt. Ultrahangos vizsgálat során kiderült, hogy a szívburok és az szívizom között folyadék halmozódott fel. Azóta másodszor is beoltotta magát. A mai napig nem képes sportolni.

9. eset: Stall község polgármesterénél Peter Ebnernél is súlyos mellékhatások léptek fel az oltás után. Valószínűleg ennek köszönhető, hogy a település átoltottsága csupán 43 százalék.

--- --- ---- --- --- --- --- --- --- --- --- ---

Andrea Steindl ügyvédnő oltáskárosodott emberek jogi képviseletét látja el. Rengetek ügyfele van. A hatóságok kezdetektől magukra hagyták az oltáskárosodott embereket, ezért is alapítottak egy portált, ahol maguk gyűjtik az eseteket és megpróbálnak orvosi és jogi segítséget nyújtani. A portál 2021. március óta létezik, azóta kb. 600 bejelentés érkezett. A Szövetségi Egészségügyi Biztonsági Hivatalnál több mint 43.000 mellékhatás került bejelentésre eddig. Nagyon sok a trombózisos eset (agyi trombózis, tüdőembólia, lábak trombózisa), de vannak epilepsziás rohamokkal járó mellékhatások, szívproblémák is (infarktus, gyulladás, ritmuszavar). A legújabban megfigyelt oltás utáni tünetek a long-kovid szimptómáinak felelnek meg.

Prof. Johann Missliwetz igazságügyi orvosszakértő is megszólalt a műsorban. Elmondta, hogy félelmetesen megemelkedett a szívizomgyulladásos esetek száma, mióta elkezdődtek a tömeges oltások. Nagyon sok fiatalt érint ez a betegség, olyanok halnak meg miatta, akik kovidban soha nem halnának meg.

Dr. Martin Hirte orvos arról beszélt, hogy a többlethalálozás kifejezetten az oltások kezdete óta figyelhető meg. Most az lenne a tudomány feladata, hogy megvizsgálja az összefüggés okait, különös tekintettel az elhunyt fiatalok elhalálozásának okára és sokkal több boncolást kellene végezni. Még soha egyetlen oltásnál sem volt ennyire sok és ilyen súlyosságú mellékhatás. És főleg ilyen rövid időn belül nem. Pedig az autoimmun betegségek még csak ezután várhatóak.

Sok orvos szembesült már a rengeteg mellékhatással, de félnek a retorziótól, ezért hallgatnak. Dr. M. sem vállalta a nevét és az arcát, mikor megszólalt a műsorban.

Azt mondja, rendelőjében több beteg jelentkezik oltási mellékhatások miatt, mint kovid miatt.  Folyamatos nyomás érkezik a politika irányából és sajnos az orvosi kamara összejátszik a politikával.

Ki lehet jelenteni, hogy az orvosi kamara szakmailag és emberileg is csődöt mondott. A kovid egy nagyon jól kezelhető betegség, de ellehetetlenítették, hogy a betegek megfelelő terápiát kapjanak.

A riport forgatási ideje alatt számtalan további oltáskárosodott és orvos vette fel a kapcsolatot a ServusTV szerkesztőségével. Az oltáskárosodási történetek tára sajnos úgy látszik, szinte kifogyhatatlan.

Kattints ide, ha anyagi támogatásoddal szeretnéd segíteni a munkánkat.
KÖSZÖNJÜK SZÉPEN!

Szólj hozzá