25 millió - Saját zsebére dolgozott a rendelőintézet munkatársa

Kattints ide, ha anyagi támogatásoddal szeretnéd segíteni a munkánkat.
KÖSZÖNJÜK SZÉPEN!

Az ügyészség sikkasztás, illetve információs rendszer vagy adat megsértésének bűntette miatt emelt vádat.

A Ceglédi Járási Ügyészség vádat emelt egy nővel szemben, aki – a beosztását felhasználva, informatikai adatokat megváltoztatva – betegek után közel huszonötmillió forinthoz jutott.

A nő egy rendelőintézetben közvetlenül irányította a szakdolgozói tevékenységet. Feladatai közé tartozott a térítési díj ellenében igénybe vett vizsgálatokért átvett pénzzel napi rendszerességgel elszámolni az intézet felé.

A vádirat szerint a 2010 januárja és 2018 július közepe közötti időszakban a nő – a pozíciójával járó jogosultságot felhasználva – az egészségügyi intézet által használt számítógépes programban rendszeresen írt át már kiállított ambuláns lapokon úgynevezett „fizetős kódot” „nem fizetős” kódra. Továbbá térítésköteles vizsgálatokat ingyenes vizsgálatokra kódolt át – olvasható a Pest Megyei Főügyészség sajtóközleményében.

A nő a saját maga által vásárolt bizonylati tömbből adott elismervényt a betegeknek az átvett térítési díjakról, de azt nem fizette be az intézetnek, hanem saját céljaira használta fel. A nő közel huszonötmillió forinthoz jutott ily módon.

Az ügyben a Ceglédi Járási Ügyészség jelentős értékre elkövetett sikkasztás, illetve információs rendszer vagy adat megsértésének bűntette miatt emelt vádat.

Kattints ide, ha anyagi támogatásoddal szeretnéd segíteni a munkánkat.
KÖSZÖNJÜK SZÉPEN!

Szólj hozzá