100 ezren jelentkeztek egy óceánjáró próbaútjára, hogy teszteljék, hogy biztonságos-e a koronavírus szempontjából

Kattints ide, ha anyagi támogatásoddal szeretnéd segíteni a munkánkat.
KÖSZÖNJÜK SZÉPEN!

Várakozáson felüli az érdeklődés. Nem csoda.

A koronavírus-járvány legnagyobb vesztese a turisztikai ágazat Sokan félnek az utazásoktól, főleg az országhatárok átlépésétől. Ám úgy tűnik, hnagyon sokan vannak, akikben nyoma sincs a félelemnek, és attól szenvednek legjobban, hogy egy helyben kell maradniuk.

A Royal Caribbean társaság pár napja hirdette meg, hogy szerveznek egy próbautat, amellyel azt bizonyítanák, hogy a megfelelő óvintézkedések betartásával biztonságosan lehet turistahajóval utazni a koronavírus szempontjából. Szinte hihetetlen, de 3 nap alatt 100 ezren jelentkeztek. 

Azt egyelőre nem közölték, hogy mikor indulhat az első hajó, és mi lesz a pontos útvonal, valamint hány utast szállítanak. Információik szerint csak felnőtt utasokat fogadnak, akiknek egy egészségügyi igazolást is be kell mutatniuk. Az út során többször tesztelik az önkénteseket, először közvetlenül az indulás előtt. Ha valakiről a fedélzeten derül ki, hogy koronavírusos, vagy csak a betegségre utaló tünetei vannak, elszigetelik a többiektől. (Daily Mail)

Kattints ide, ha anyagi támogatásoddal szeretnéd segíteni a munkánkat.
KÖSZÖNJÜK SZÉPEN!

Szólj hozzá